A Nemzeti Sport Online sorozatában a hetekben végigjárja a tíz Formula–1-es istállót, így elemezve a 2008-as idény történéseit. A Red Bull erősen kezdett, aztán visszaesett, ami elsősorban azért volt szembetűnő, mert B-csapata, a Toro Rosso is elsuhant mellette.

Fotó: Reuters
Webber az év elején jó teljesítményt nyújtott, de dobogóra csak csapattársa, Coulthard tudott állni

Fotó: Reuters
Webber az év elején jó teljesítményt nyújtott, de dobogóra csak csapattársa, Coulthard tudott állni
SOROZATUNK EDDIGI RÉSZEI
Azok után, hogy 2007-ben tíz versenyt kellett feladnia Mark Webbernek és David Coulthardnak autója meghibásodása miatt, ez a szám az idén kettőre csökkent. Ám a technikai gondokat felváltották a vezetői hibák (hat kiesés történt ütközés vagy kicsúszás miatt), és mivel rendkívül szoros volt a középmezőny, ezek a bakik a végelszámolásnál sokba kerültek.
Az idény biztatóan indult, az ausztráliai kiesések után Webber rendre a legjobbak között volt az időmérőn, a következő hét versenyből haton pontot szerzett, az első nyolc futam után 18 ponttal állt – két egységgel lemaradva a hatodik Heikki Kovalainentől.
Amíg Webber bizonyította, hogy a legjobb pilóták egyike az F1-ben, Coulthard legfőképpen szenvedett, gyerekes hibákat követett el, és amikor Melbourne-ben ütközött Felipe Massával, tőle szokatlan módon arra ragadtatta magát, hogy trágár kifejezésekkel kritizálta a brazilt. Ezt később megbánta, és miután több hasonló szituációba keveredett, elhatározta, hogy felhagy a versenyzéssel.
Döntését még a Montrealban a szerencsésen időzített biztonsági autós fázisnak köszönhetően megszerzett harmadik helyezése miatt sem változtatta meg. Nagy-Britanniából jött a bejelentés a visszavonulásról, és attól a pillanattól fogva egyértelmű volt, hogy Sebastian Vettel érkezik a helyére.
Silverstone-ban DC élete utolsó Brit Nagydíján egyetlen kört sem teljesített, éppen Vettellel koccant. Utolsó hazai fellépéséhez hasonlóan végződött a karrierjét lezáró Brazil Nagydíj is: az első kanyarkombinációig jutott.
Ez még nem lett volna nagy gond, sokkal aggasztóbb volt, hogy a többi középcsapat az idény során végzett fejlesztéseivel a Red Bull elé ugrott. A gárda a negyedik helyet célozta meg a konstruktőrök pontversenyében, de a Toyota és a Renault párharcába a szezon hajrájában esélye sem volt beleszólni, sőt a legnagyobb javulást mutató Toro Rosso is állva hagyta.
Vettel monzai győzelme az udvarias gratulációk ellenére sokkolta a Red Bullt, az Olasz Nagydíjat követő versenyeken nemcsak Coulthard, de Webber is mindig lemaradt az időmérő utolsó fázisáról, amelynek állandó tagjává vált a két Toro Rosso-Ferrari. Webber 21 ponttal zárta a világbajnokságot, azaz mindössze hármat gyűjtött az utolsó tíz futamon.
A Red Bull és a Toro Rosso teljesítménye közötti különbséget sokan a Renault és a Ferrari különböző motorfejlesztésével magyarázták, a Renault-istálló vezetői éppen a Magyar Nagydíj előtt fakadtak ki amiatt, hogy egyes gyárak a fejlesztések tilalma idején úgy növelik motorjuk teljesítményét, hogy a módosításokat a megbízhatóság javításával palástolják.
A Renault gyári csapata az év végére felül tudott kerekedni a problémán, a Red Bullra a 2009-es idényben vár ugyanez, immár Vettellel a fedélzeten.
A KÉT PILÓTA
| Mark Webber | David Coulthard |
| ausztrál, 32 éves | brit, 37 éves |
| 21 pont, 11. a vb-n | 8 pont, 16. a vb-n |
A 2008-AS VERSENYEK
| Webber | Coulthard | |
| Ausztrál GP | ütközés (14.) | ütközés (8.) |
| Malajziai GP | 7. (6.) | 9. (12.) |
| Bahreini GP | 7. (11.) | 18. (17.) |
| Spanyol GP | 5. (7.) | 12. (17.) |
| Török GP | 7. (6.) | 9. (10.) |
| Monacói GP | 4. (9.) | kicsúszás (15.) |
| Kanadai GP | 12. (10.) | 3. (13.) |
| Francia GP | 6. (6.) | 9. (7.) |
| Brit GP | 10. (2.) | kicsúszás (11.) |
| Német GP | olajszivárgás (8.) | 13. (10.) |
| Magyar GP | 9. (8.) | 11. (13.) |
| Európai GP | 12. (14.) | 17. (17.) |
| Belga GP | 8. (7.) | 11. (14.) |
| Olasz GP | 8. (3.) | 16. (13.) |
| Szingapúri GP | váltóhiba (13.) | 7. (14.) |
| Japán GP | 8. (13.) | ütközés (11.) |
| Kínai GP | 14. (16.) | 10. (15.) |
| Brazil GP | 9. (12.) | ütközés (14.) |
MEGTETT KÖRÖK POZÍCIÓNKÉNT
| Helyezés | Webber | Coulthard |
| 998 kör | 812 kör | |
| 1. | – | 1 |
| 2. | 5 | 4 |
| 3. | 22 | 38 |
| 4. | 69 | 8 |
| 5. | 54 | 26 |
| 6. | 121 | 15 |
| 7. | 112 | 21 |
| 8. | 104 | 31 |
| 9. | 109 | 120 |
| 10. | 111 | 82 |
| 11. | 119 | 59 |
| 12. | 57 | 76 |
| 13. | 48 | 76 |
| 14. | 29 | 73 |
| 15. | 13 | 40 |
| 16. | 9 | 19 |
| 17. | 12 | 23 |
| 18. | 4 | 33 |
| 19. | – | 67 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







