Lewis Hamilton boldog, hogy hazai pályán versenyezhet a hétvégén

Vágólapra másolva!
2008.07.02. 10:59
Címkék
Lewis Hamilton számára eddig nem úgy alakul az idei szezon, ahogy azt tervezte. A 23 éves versenyző jelenleg a negyedik az összetettben, 10 pont a hátránnyal az élen álló Felipe Massával szemben.
Hamilton Silverstone-ban megörvendeztetné a hazai közönséget
Fotó: MTI/EPA
Hamilton Silverstone-ban megörvendeztetné a hazai közönséget
Hamilton Silverstone-ban megörvendeztetné a hazai közönséget
Fotó: MTI/EPA
Hamilton Silverstone-ban megörvendeztetné a hazai közönséget

Hamilton tavaly Silverstone-ban harmadikként ért célba, az idén azonban szeretné felülmúlni ezt az eredményt. Erre minden esélye meg is van a brit pilótának, aki hazai közönség előtt fog szerepelni a hétvégén.

„Eszméletlen érzés itthon versenyezni! Akárhol is állok rajthoz, mindig vannak szurkolóim, de a hazai rajongók biztatása adja számomra a legnagyobb energiát” – mondta a McLaren csapat pilótája, Lewis Hamilton.

Monacóban aratott győzelme után úgy látszott, hogy minden a legnagyobb rendben van, azonban a Ferrari az idén is rendkívül erős, így a maranellóiak növelni tudták előnyüket a McLarennel szemben.

„Monaco és a hazai futam is nagyon különleges számomra. Mindkét helyszínt kedvelem, és mindig arra törekszem, hogy ezeken a pályákon nyerni tudjak” – fejtette ki véleményét Hamilton.

A McLarennek fel kell vennie a harcot a Ferrarival, ha világbajnokként akarja befejezni az idényt. Az istálló jelenleg 58 ponttal csak a harmadik helyen áll a konstruktőrök küzdelmében, miközben a Ferrari 91 pontot szerzett az elmúlt nyolc nagydíjon, és 74 egységgel a BMW-Sauber is kettejük közé ékelődik.
Legfrissebb hírek

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
34 perce

Lemarad az éremről a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
1 órája

Saldanha távozik az FTC-től, az Arab Emírségekben folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Három aranyérmet szerzett pénteken a Danubius Nemzeti Hajós Egylet az evezős ob-n

Egyéb egyéni
1 órája

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
2 órája

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
2 órája

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
2 órája

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
3 órája
Ezek is érdekelhetik