Räikkönen elégedett a 2008-as szezonra kifejlesztett autóval

Vágólapra másolva!
2008.01.07. 19:24
Nagyon kedvezőek voltak az első benyomásai az új konstrukcióról Kimi Räikkönennek, és úgy véli, minden eszköz adott ahhoz, hogy megvédje világbajnoki címét. Bár hideg és ködös idő fogadta a maranellói istálló szakembereit Fioranóban, a pályán megtett körök bizonyították, jó munkát végeztek. A tesztelést a jövő héten folytatja a Ferrari, ekkor várhatóan már száraz körülmények között kerül sor az új autó beállításainak finomítására.
Räikkönen mindent a lehető legnagyobb rendben talált a tesztelésen
Reuters
Räikkönen mindent a lehető legnagyobb rendben talált a tesztelésen
Räikkönen mindent a lehető legnagyobb rendben talált a tesztelésen
Reuters
Räikkönen mindent a lehető legnagyobb rendben talált a tesztelésen

„Nem hiszem, hogy bármit kellene változtatnunk a beállításokon, úgy jó minden rajta, ahogy van – szólt elismerően a címvédő pilóta. Nem ment minden zökkenőmentesen a mai napon, a hideg és a köd sok problémát okozott, de összességében nézve hasznos volt a mai tesztelés”.

A finn versenyző kora reggel látott neki a tesztelésnek, és bár az időjárási körülmények nem voltak kifogástalanok, a nap folyamán összesen ötvenöt kört tett meg a maranellói versenypályán.

Räikkönen legjobb körideje 1:00;897 volt, amelyet esőgumikkal tett meg, első benyomásai pedig kedvezőek voltak az F2008-as autóról.

„Eddig nincsen túl sok összehasonlítási alapom az új autóhoz képest, mindössze a tavalyival tudom összevetni a paramétereit – elemzett Räikkönen. Karácsony előtt már volt alkalmam kipróbálni az F2008-at, és akkor már nem használtam kipörgésgátlót. Nagyon óvatosan kellett vezetnem, de elégedett vagyok az eredménnyel”.

„Bizakodásra adhat okot az új konstrukció, és megnyugtat, hogy könnyen tudom kezelni kipörgésgátló nélkül is. Egyedül az időjárás hagyott némi kívánnivalót maga után, de minden nem lehet tökéletes” – dicsérte a mérnököket a finn pilóta.

A Ferrari vasárnap a maranellói gyárban mutatta be az új szezonra kifejlesztett autót, a nagy rivális McLaren-Mercedes egy nappal később tárta a nagy nyilvánosság elé 2008-as konstrukciójukat.

Legfrissebb hírek

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
20 órája

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37
Ezek is érdekelhetik