Formula-1: Fittipaldi szerint Alonsónak lesz baja Nelsinhóval

Vágólapra másolva!
2007.12.28. 10:26
A korábbi világbajnok Emerson Fittipaldi úgy gondolja, hogy Fernando Alonsónak meggyűlik majd a baja újdonsült csapattársával, Nelson Piquet Juniorral (képünkön) a 2008-as idényben, sőt azt állítja, legalább akkora csatára kell számítania, mint amekkorát az idén Lewis Hamiltonnal vívott.

„Nelsinho rosszabb lesz Alonsónak, mint Hamilton volt - mondta Fittipaldi az olasz Gazzetta dello Sportnak. - Nelsinho csodálatosan vezet, nagyon gyors, ráadásul az idén több mint 15 ezer kilométert tesztelte a Renault-t. Mindezek miatt úgy gondolom, hogy Alonsónak több gondja lesz, mint 2007-ben a McLarennél.”

Köztudomású, a kétszeres világbajnok Alonsónak nem volt könnyű éve, hiszen feszült volt a viszonya a csapatfőnök Ron Dennisszel, ami főként abból adódott, hogy egyenrangú félként kezelték a két pilótát, és mindkettejük úgy gondolta, őt jobban megilletné az „első számú pilóta” rang.
Legfrissebb hírek

Verstappen először nyer Szingapúrban? Piastri visszavág?

F1
13 órája

F1: hőségriadót rendeltek el a Szingapúri Nagydíjra

F1
14 órája

Steiner szerint a Ferrarinál már bánják Hamilton szerződtetését

F1
2025.10.01. 11:36

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
2025.09.29. 16:19

Montezemolo azonnal leigazolná Verstappent a Ferrarihoz

F1
2025.09.26. 14:00

Grosjean visszatért: megtette az első köreit a Haasszal Mugellóban – videók

F1
2025.09.26. 12:49

Romain Grosjean a balesete óta először ül F1-es autóba

F1
2025.09.25. 11:30

Christian Horner óriási összegű végkielégítést kap a Red Bulltól

F1
2025.09.22. 16:49
Ezek is érdekelhetik