A Honda tagadja, hogy Alonso üléspróbán vett volna részt a csapatnál

Vágólapra másolva!
2007.11.30. 16:58
A Honda Racing tagadta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint a kétszeres Formula-1-s világbajnok, Fernando Alonso a héten az istálló gyárába látogatott volna az ügyben, hogy a következő évi szerződéséről egyeztessen, illetve hogy beült a Hondába, és üléspróbán vett rész.
Újabb sztorik láttak napvilágot Fernando Alonso jövőjével kapcsolatban
Újabb sztorik láttak napvilágot Fernando Alonso jövőjével kapcsolatban
Újabb sztorik láttak napvilágot Fernando Alonso jövőjével kapcsolatban
Újabb sztorik láttak napvilágot Fernando Alonso jövőjével kapcsolatban

Csütörtökön olyan történetek láttak napvilágot, miszerint Fernando Alonso a pályafutását valószínűleg a Hondánál folytatja.

A német Sport Bild szerint a kétszeres világbajnok pilótát csupán egy hajszál választja el attól, hogy a 2008-as szezonra a japán istállóhoz szerződjön.

Az újság szerint a spanyol klasszis nem csupán egy napot töltött a csapat gyárában, hanem a lap forrásai szerint üléspróbán is részt vett a Hondánál.

Egy másik híresztelés szerint Alonso érkezésének következtében a csapat egyik pilótája, Rubens Barrichello a mai nap folyamán a Super Agurihoz utazott Ross Brawnnal együtt, és ugyanilyen üléspróbán vett részt.

Azonban ez csupán az Alonso körüli híresztelések egyike, korántsem biztos, hogy ez lenne az igaz.

Erre a történetre hivatalosan pénteken reagált a Honda szóvivője, aki kategórikusan tagadta a Bildben megjelent állításokat.

„Alonso nem látogatott el a gyárunkba, hiszen a csapatunk már júliusban megerősítette azt, hogy kik versenyeznek majd itt 2008-ban.”

Az autosport.com értesülései szerint Ross Brawn tényleg elutazott a Super Agurihoz, azonban ezt nem Barrichellóval tette, hanem egy hondás alkalmazottal.

Alonso menedzsere egyébként azt már korábban elmondta, hogy nem sietik el a pilóta jövőjével kapcsolatos döntéshozatalt.
Legfrissebb hírek

F1 75: hiába Pironi elsősége, Jones nyert Kanadában – és világbajnok lett

F1
3 órája

F1 75: a legnagyobb csata egy második helyért

F1
Tegnap, 12:33

F1 75: jött, látott, győzött, eltűnt – egy mérnöki bravúr nyomában

F1
2025.07.16. 13:42

F1 75: Andretti karrierje legkedvesebb előzésével szomorította el Schecktert

F1
2025.07.15. 16:32

F1 75: Lauda kinevette a halált – negyedik hely az utolsó kenet után

F1
2025.07.14. 14:34

F1 75: James Hunt és az egyik legnagyobb meglepetésgyőzelem

F1
2025.07.13. 11:27

F1 75: nem volt elég üzemanyag az autóban, meghiúsult az argentin ünnep

F1
2025.07.12. 14:59

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
2025.07.11. 12:17
Ezek is érdekelhetik