A Red Bullnál nem akarnak Alonsóval egyéves szerződést kötni

Vágólapra másolva!
2007.11.28. 08:42
A 26 éves, kétszeres világbajnok (2005, 2006) spanyol pilótával, Fernando Alonsóval kapcsolatosan jelen állás szerint csupán egy dolog biztos: egy év után elhagyja csapatát, a McLaren Mercedest és ismét vált. A találgatások, vagyis hol folytatja a versenyzést, esetében azóta is napirenden vannak, ami nem csoda, lévén szakmai és üzleti szempontból is az egyik legértékesebb portéka jelenleg a Formula-1-ben. Ezúttal a kérők – érdeklődők? – közé sorolt Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz nyilatkozott a Motorsport aktuell lapban Alonso esetleges szerződtetésével kapcsolatos elképzeléseiről.
Alonso esetében egy(?) dolog biztos: McLaren biztos nem. És akkor a Red Bull sem?
Reuters
Alonso esetében egy(?) dolog biztos: McLaren biztos nem. És akkor a Red Bull sem?
Alonso esetében egy(?) dolog biztos: McLaren biztos nem. És akkor a Red Bull sem?
Reuters
Alonso esetében egy(?) dolog biztos: McLaren biztos nem. És akkor a Red Bull sem?

Az osztrák multimilliomos szerint csapata nagy lehetőség előtt áll Alonso szerződtetésével, véleménye minden bizonnyal nem tér el a riválisokétól sem.

„Úgy értesültem – nyilatkozta a Red Bull-tulajdonos -, hogy Alonso más csapatokkal csupán egyéves szerződést szándékozik kötni. Meglátásunk szerint viszont így a szerződtetésnek nincs értelme.”

A zuhanyhíradó szerint Alonso a 2008-s évet tulajdonképpen ki akarja bekkelni valahol, egy nem túl rangon aluli csapatban és autóban, hogy 2009-től a Ferrarihoz igazolhasson.

A spanyol sajtó ezt már egyébként is kész tényként kezeli, információik szerint az olasz csapat megegyezett a spanyol pilótával. De akkor mi lesz 2008-ban? Ez egyelőre kérdéses, a Mateschitz-interjúból viszont az olvashatjuk ki, hogy a Red Bull kiesett a képből.

„Meglátásunk szerint egy év kell, hogy tökéletesen összecsiszolódjon a csapat és a versenyző, illetve a fejlesztések végére érjünk. Így 2009-ben lenne lehetőségünk egy igazán ütőképes autóval és gárdával felvenni a versenyt a legjobbakkal.”

„A mi, illetve Alonso elképzelései azonban eltérnek egymástól. A Red Bull kétéves kontraktust ajánlana, plusz további egyéves opcióval a harmadik idényre.”

A spanyolnak azonban nagy valószínűség szerint nem igazán lesz kedvére való, hogy 2+1 évre kötelezze el magát egy jelenlegi középcsapathoz, amelynek jövője az élmezőnyhöz való felzárkózást tekintve igencsak kétséges.

Alonsoért bejelentkezett a Red Bull mellett a Renault, a Honda és a Toyota is. A spanyol két világbajnoki címét egy Renault autóban ülve szerezte, a francia csapat főnöke, Flavio Briatore a napokban hatvan százalék esély adott arra, hogy egy év után visszatérjen hozzájuk Alonso.
Legfrissebb hírek

F1 75: egy ritka eset, amikor a domináns Mercedes sehol sem volt

F1
Tegnap, 13:46

Távoli álom csupán a közös F1-es, MotoGP-s „szuperhétvége”

Egyéb autó-motor
Tegnap, 13:39

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
2025.08.21. 12:18

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
2025.08.20. 10:18

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
2025.08.19. 14:29

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2025.08.18. 16:23

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2025.08.18. 13:33

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2025.08.17. 11:48
Ezek is érdekelhetik