A Ferrari 2008-as Formula–1-es versenyautója az F2007-es, azaz az idei világbajnok modell továbbfejlesztett változata lesz – mondta el a La Stampa című olasz napilapnak Luca Baldisseri, a maranellói istálló első számú stratégiai vezetője. Az új versenygép januárban debütál.

Az F2008-as építése a képen látható F2007-es „evolúcióját” jelenti

Az F2008-as építése a képen látható F2007-es „evolúcióját” jelenti
Január 14-én Jerez de la Fronterában gurul ki először a versenypályára a 2007-es konstruktőr-világbajnok Ferrari új autója, az F2008-as.
„Az első teszt időpontjára két autóval készülünk el” – fogalmazott a La Stampa című lapban Luca Baldisseri, az olaszok egyik vezetője.
Azt is bejelentette, hogy az újdonsült világbajnok Kimi Räikkönen 2008-ban sem kapja meg az első számú pilóta státuszát Felipe Massával szemben.
„A pályán dől majd el a hierarchia – folytatta Baldisseri. – Ugyanúgy, ahogyan ez Michael Schumacher idejében történt.”
„Példának okáért 2003-ban Barrichello (Schumacher akkori csapattársa) nagyon erős szezont zárt, és 2004-ben minden esélyt meg is adtunk neki. Más kérdés, hogy Michael megnyerte az első öt futamot.”
Baldisseri végezetül elmondta: annak ellenére, hogy nemrégiben Stefano Domenicalit nevezték ki a Ferrari csapatfőnökének, a korábbi első számú vezető, Jean Todt még ott lesz a nagydíjakon 2008-ban.
Legfrissebb hírek

Michael Schumacher december 4-én újra tesztel – ezúttal Jerezben
F1
2007.11.22. 12:53

Baldisseri: Räikkönen már olyan szinten versenyez, mint Schumacher
F1
2007.10.08. 13:25
Ezek is érdekelhetik