Visszautasították a McLaren beadványát, Räikkönen a világbajnok

Vágólapra másolva!
2007.11.16. 21:06
A Nemzetközi Automobil-szövetség motorsport Világtanácsa visszautasította a McLaren Mercedes csapat beadványát, amely szerint a Brazil Nagydíjon a BMW és a Williams autóiban az üzemanyag hőmérséklete alacsonyabb volt a megengedettnél. Nem vettek el pontokat a két csapat interlagosi helyezetteitől, így változatlan maradt a 2007-es világbajnoki sorozat összesített pontversenyének végeredménye: a Ferrari pilótája, Kimi Räikkönen maradt a Formula-1 idei világbajnoka.
Maratoni tanácskozás után született meg a döntés
Maratoni tanácskozás után született meg a döntés
Maratoni tanácskozás után született meg a döntés
Maratoni tanácskozás után született meg a döntés

A versenybíróság nem látta egyértelműen bizonyítottnak, hogy a BMW és a Williams autóiba a megengedettnél hidegebb üzemanyagot töltöttek.

Így a felek meghallgatása után elutasította a McLaren Mercedes beadványát, jelentette be az FIA hivatalos honlapján péntek este.

A McLaren istálló azért nyújtott be fellebbezést a szövetség korábbi döntése ellen, mert az utolsó futam után Brazíliában nem sújtotta pontbüntetéssel a szerintük nem megfelelő hőmérsékletű benzint használó BMW Saubert és a Williamst.

Az esetleges szankció egyúttal azt is jelentette volna, hogy Heidfeldet, Kubicát és Rosberget kizárják, s a mclarenes brit Hamiltont utólag negyediknek hirdetik ki.

A pontverseny végeredménye azonban a mai döntés értelmében nem változott, Kimi Raikkönen zsebében maradt a világbajnoki cím.

Räikkönen úgy nyerte meg a világbajnokságot, hogy első lett a Brazil Nagydíjon, míg a végső győzelemért versenyben lévő további két pilóta közül Fernando Alonso a harmadik, Lewis Hamilton pedig a hetedik helyen zárt.
Legfrissebb hírek

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
20 órája

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37
Ezek is érdekelhetik