Londonban végleg pontot tesznek az idei, izgalmas sorozat végére

Vágólapra másolva!
2007.11.15. 11:45
A Nemzetközi Automobil-szövetség motorsport Világtanácsa csütörtökön Londonban dönt az 58. Formula-1-es világbajnokság Brazil Nagydíja után kirobbant benzinügyben, vagyis végleg lezárulhat az idei sorozat. Arra kevesen számítanak, hogy az angol fővárosban olyan határozat születik, amely révén Kimi Räikkönen helyett Lewis Hamiltont nyilvánítják a sorozat győztesének, még a McLaren-Mercedes sem tartaná jónak ezt a fordulatot. Az autosport.com úgy tudja, a döntést pénteken hozzák nyilvánosságra.
Brazíliában Kimi Räikkönent ünnepelték világbajnokként
Reuters
Brazíliában Kimi Räikkönent ünnepelték világbajnokként
Brazíliában Kimi Räikkönent ünnepelték világbajnokként
Reuters
Brazíliában Kimi Räikkönent ünnepelték világbajnokként

„Számunkra az jelentené a sikert, ha egyértelművé tennék a vonatkozó szabályt, amely alapján döntenek a versenybírók” – jelentette ki Martin Whitmarsh, a wokingi csapat ügyvezető igazgatója.

A szakember hozzátette: a csapat sem örülne annak, ha Lewis Hamilton ilyen módon kerülne a pontverseny élére.
„A sportág elkötelezett híveiként sem szeretnénk, ha a bíróságon dőlne el a világbajnoki cím” – jegyezte meg Whitmarsh.
Bernie Ecclestone, a száguldó cirkusz első számú vezetője szerdán azt hangoztatta, elhagyja a sportágat, ha Räikkönentől elveszik a világbajnoki címet.

„Remélem, hogy megfelelően készültek fel a BMW és a Williams ügyvédei” – jegyezte meg a brit üzletember.
A hétszeres világbajnok Michael Schumacher is kiállt a finn klasszis mellett, reméli, nem módosul az összetett verseny sorrendje.
„Rosszat jelentene a Formula-1 számára, ha mostantól elkezdenénk ilyen módon változtatni az eredményeket. Az a sportszerű, ha a pályán elért eredmény számít” – mondta a sportág német legendája.

A klasszis a tavalyi szezont után vonult vissza, de kedden és szerdán is leiskolázta a mezőnyt a barcelonai tesztelésen.

„A McLaren azért veszítette el a bajnoki címet, mert Brazíliában Räikkönen és Massa is jobb volt” – jegyezte meg Schumi.

A német sportember korábbi nagy ellenfele, az 1996-ban világbajnok Damon Hill sem lát esélyt Lewis Hamilton csütörtöki „megkoronázására”:

- Nagyon, nagyon valószínűtlen, hogy erre kerül sor. Nincs veszélyben Räikkönen világbajnoki címe”.

A wokingi csapat beadványának oka, hogy a Williams-Toyota és a BMW-Sauber autóiban az üzemanyag hőmérséklete alacsonyabb volt a megengedettnél. A versenyfelügyelői testület nem zárta ki a két istállót Interlagosban, mert nem lehetett biztonsággal megállapítani, hogy a kocsikban a megengedett 10 foknál hidegebb volt a benzin a levegő hőmérsékleténél.
Legfrissebb hírek

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
20 órája

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37
Ezek is érdekelhetik