A McLaren által meggyanúsított Renault a jövőben sem titkolózik

Vágólapra másolva!
2007.11.09. 10:39
A Renault-csapat továbbra is mindenben együttműködik a Nemzetközi Automobil-szövetséggel és a McLaren-Mercedesszel, és állítja, szó sincs arról, hogy titkos adatokat tulajdonított volna el a wokingiaktól. Így a francia istálló nem is tart attól, hogy a december 6-i meghallgatáson elmarasztalná az FIA motorsport Világtanácsa.
Dcember 6-án hallgatják meg a Renault-t a mclarenes beadvány kapcsán
Reuters
Dcember 6-án hallgatják meg a Renault-t a mclarenes beadvány kapcsán
Dcember 6-án hallgatják meg a Renault-t a mclarenes beadvány kapcsán
Reuters
Dcember 6-án hallgatják meg a Renault-t a mclarenes beadvány kapcsán

„Az eset nyilvánosságra kerülése óta folyamatosan tájékoztatjuk a McLarent és az FIA-t, és ezt a jövőben is megtesszük” – jelentette ki a Renault szóvivője.

A franciák esetleges sportszerűtlen magatartásáról szeptemberben kezdett cikkezni a világsajtó, amikor az „eredeti” (Ferrari kontra McLaren) kémügy kapcsán a wokingiak jogászi csapata beadvánnyal élt a nemzetközi szövetség felé. Akkor az első számú üggyel foglalkoztak behatóbban, de most már biztos, a második számú eset sem merül feledésbe.

A Nemzetközi Automobil-szövetség ugyanannak a cikkelynek a megsértésével gyanúsítja a francia csapatot, mint annak idején a McLarent. A csütörtöki bejelentés szerint a december 6-i meghallgatáson arra a kérdésre keresnek választ, hogy használta-e a Renault-csapat 2006 szeptembere és 2007 októbere között a wokingiak szellemi tulajdonát képező titkos adatokat?

A gyanú szerint egy Phil Mackereth nevű mérnök három CD-t kitevő technikai dokumentációt „tulajdonított el”, mielőtt 2006-ban a McLarentől a Renault-hoz szerződött. Az FIA szerint az üzemanyag-adagolásra, a sebességváltóra, és a hidraulikára vonatkozó adatokkal gazdagodott a francia istálló.

Ismert, az FIA anélkül büntette meg 100 millió dollárra és zárta ki az idei konstruktőri világbajnokságból a McLarent, hogy bebizonyította a Ferraritól szerzett közel 800 oldalnyi dokumentáció felhasználását. A motorsport Világtanács már az adatok birtoklását is súlyos szabálysértésként könyvelte el.

Sőt, az ügy kapcsán már megkezdte a wokingiak jövő évi autójának vizsgálatát. Újabb súlyos büntetést helyezett kilátásba, ha bebizonyosodik, a McLaren felhasznált ferraris adatokat a fejlesztés során…
Legfrissebb hírek

„Úgy voltam vele, hogy a fenébe is, nem érdekel” – Russell szerint hibás a rendszer

F1
8 órája

„Akár banánokat is dobálhatnánk” – nem aratott sikert a Monaco-szabály

F1
8 órája

Norris a monacói győzelemmel szinte teljesen eltüntette lemaradását a bajnokságban

F1
10 órája

Rekordáron elkelt Michael Schumachernek a 2001-es Magyar Nagydíjon győztes Ferrarija

F1
17 órája

Norris igyekszik kiélvezni a pillanatot; Leclerc-t frusztrálja, hogy nem jött össze a pole

F1
2025.05.24. 20:44

Hamilton rajtbüntetést kapott Verstappen feltartásáért – hivatalos

F1
2025.05.24. 19:17

Norris elrontotta a monacói népünnepélyt – McLaren-pole pozíció az év legfontosabb időmérőjén

F1
2025.05.24. 15:30

Leclerc változatlanul az élen; Hamilton összetörte a Ferrarit az utolsó monacói edzésen

F1
2025.05.24. 12:09
Ezek is érdekelhetik