Ismét pályán a legenda, Michael Schumacher is szerepel Barcelonában

Vágólapra másolva!
2007.11.06. 13:06
Az előzetesen vártnál is nagyobb érdeklődés övezheti a Formula-1-es csapatok jövő heti barcelonai tesztelését, ugyanis a Ferrari kedden bejelentette: a tavalyi szezon után visszavonult hétszeres világbajnok, Michael Schumacher is autóba ül. A sportág német legendája az idei kocsit vezeti majd, de szó sincs arról, hogy a jövő évi versenyeken is rajthoz állna.
Michael Schumacher is autóba ül a barcelonai tesztelésen
Michael Schumacher is autóba ül a barcelonai tesztelésen
Reuters
Michael Schumacher is autóba ül a barcelonai tesztelésen
Michael Schumacher is autóba ül a barcelonai tesztelésen
Michael Schumacher is autóba ül a barcelonai tesztelésen
Reuters
Michael Schumacher is autóba ül a barcelonai tesztelésen

Michael Schumacher idén kétszer vezetett Ferrarit, de mindkét alkalommal a maranellóiak háziünnepségének a fényét emelte, egyszer sem mérték köridejét.

„Félig szórakozásból, félig technikai okokból tesztel” – jegyezte meg a klasszis szóvivője a keddi bejelentés kapcsán.

A 38 éves sztár 91 futamot nyert a száguldó cirkuszban, a Ferrarival öt egyéni világbajnoki címet gyűjtött be. Utolsó szezonjában az összetett verseny második helyét szerezte meg a spanyol Fernando Alonso mögött. Idén tanácsadóként segítette a maranellóiakat, számos futamot a helyszínen tekintett meg.

A Ferrari egyébként arra számít, hogy a Formula-1 technikai oldalát is kiválóan ismerő Michael Schumacher fontos tapasztalatokkal segíthet, hiszen jövőre már tiltott lesz a 2001-től engedélyezett kipörgésgátló és más elektronikus segédeszköz használata. A német pilóta pedig pályafutása első felében már tapasztalta, milyen érzés az említett „mankók” nélküli versenyzés.

„Jean Todt már korábban is azt mondta, örömmel teljesíti Michael kívánságát, ha ismét Formula-1-es autót vezetne” – jegyezte meg Sabine Kehm.

A tervek szerint Michael Schumacher kedden vagy szerdán ül a Kimi Räikkönent világbajnoki címhez segítő konstrukcióba a barcelonai Circuit de Catalunyán.

A napokban a Williams-csapat egyik legfontosabb vezetője, Patrick Head azt tanácsolta a kétszeres világbajnok Fernando Alonsót pénteken elbocsátó McLarennek, hogy szerződtesse Schumit. Akkor mindenki cáfolta az esetleges visszatérést, de hírügynökségi jelentés szerint a Ferrari vezérigazgatójaként dolgozó Jean Todt szívesen látná jövőre a nagy kedvencet az egyik tűzpiros autóban…
Legfrissebb hírek

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
8 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
9 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
10 órája

Leclerc: Ez a valaha volt egyik legjobb rajtelsőségem, és biztos, hogy ez a legváratlanabb

F1
12 órája

Charles Leclerc meglepte a McLarent, az övé az első rajthely a Hungaroringen

F1
14 órája

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
15 órája

Hungaroring: ikonikus szakaszok, legendás pillanatok – összeállítás

Képes Sport
17 órája

A McLaren maradt az élen, de Piastri megelőzte Norrist a hungaroringi időmérő előtt

F1
18 órája
Ezek is érdekelhetik