Fernando Alonso kiebrudalása után már nem sietős az utódválasztás

Vágólapra másolva!
2007.11.05. 16:09
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso elbocsátása után a McLaren-Mercedes nem kapkodja el az utódválasztást, egyelőre csak Lewis Hamilton közölte, kit látna szívesen a wokingi Formula-1-es csapatnál. Érdekesség, hogy nemrég Ralf Schumacher „bejelentkezett”, de a Guardian című napilap úgy tudja, udvariasan elutasították.
Lewis Hamilton csapatjátékost látna szívesen Fernando Alonso helyén
Reuters
Lewis Hamilton csapatjátékost látna szívesen Fernando Alonso helyén
Lewis Hamilton csapatjátékost látna szívesen Fernando Alonso helyén
Reuters
Lewis Hamilton csapatjátékost látna szívesen Fernando Alonso helyén

Martin Whitmarsh, a McLaren vezérigazgatója kijelentette: csak olyan versenyzővel tárgyalnak majd, aki erre engedélyt kap. A wokingiak egyik legfőbb vezetője neveket nem mondott, de valószínűleg arra célzott, hogy a jelöltek közé sorolt Nico Rosbergről a Williams kijelentette, élő szerződése miatt szóba sem jöhet a csapatváltás.

„Úgy vélem, hogy jelenleg mi diktáljuk a pilóták átigazolási piacát. Nem hiszem, hogy jelentős mozgásra számíthatunk, amíg a McLaren meg nem nevezi második versenyzőjét” – jelentette ki Whitmarsh.

A szakember hozzátette: már voltak „önjelölt” versenyzők, de természetesen nem jártak sikerrel.

„Előfordult, hogy máshol élő szerződéssel rendelkező pilóták kerestek meg bennünket. Közöltük velük, hogy addig nem tárgyalhatunk, amíg be nem bizonyítják, engedélyt kaptak a hivatalos megbeszélésekre” – jegyezte meg a vezérigazgató.

A Guardian című brit napilap úgy tudja, hogy a Toyotát elhagyó Ralf Schumacher is érdeklődött a McLarennél, de keserű csalódásban volt része. A brit istálló vezetői ugyanis tájékoztatták arról, hogy nem szerepel kívánságlistájukon…

A wokingiak pénteken bontották fel Fernando Alonso élő szerződését, a hivatalos közlések szerint közös megegyezéssel. De a nemzetközi sajtó nagy része úgy „tudja”, a spanyol klasszist egyoldalúan menesztették, mivel a szezon során szinte mindenkivel összerúgta a port a csapatnál.

Az összetett verseny második helyén záró Lewis Hamilton is összeveszett Alonsóval, és a hétvégén kijelentette, nagyon örülne annak, ha vágre egy igazi csapatjátékossal hozná össze a sors. A brit versenyző meg is nevezte, kiket látna szívesen Wokingban: Nico Rosberget, Heikki Kovalainent, vagy Adrian Sutilt.
Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

Verstappen visszatért a siker útjára – nemzetközi sajtóvisszhang az Olasz Nagydíj után

F1
2025.09.08. 10:28

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36
Ezek is érdekelhetik