Lewis Hamilton reméli, angol diadalokat ünnepelhet a sportvilág

Vágólapra másolva!
2007.10.19. 12:54
Az összetettben négy pontos előnnyel vezető Lewis Hamilton reméli, a hétvége angol sikerektől lesz hangos a sportvilágban, hiszen rajta kívül a rögbi-válogatott is világbajnok lehet. A McLaren-Mercedes versenyzője nyugodtan várja az 58. Formula-1-es világbajnokság utolsó futamát, és rendkívül büszke arra, hogy újoncként ért el kiemelkedő sikereket.
Lewis Hamilton is szurkol az angol rögbi-válogatottnak
Reuters
Lewis Hamilton is szurkol az angol rögbi-válogatottnak
Lewis Hamilton is szurkol az angol rögbi-válogatottnak
Reuters
Lewis Hamilton is szurkol az angol rögbi-válogatottnak

A Hamilton által is nagyon várt rögbi-rangadón az angolok kevés eséllyel lépnek pályára a Dél-Afrikai Köztársaság elleni szombati döntőben, de az előcsatározások során már okoztak szenzációt Ausztrália és Franciaország legyőzésével. Ha ezúttal is sikerül a nagy bravúr, akkor talán feledtetik a szigetországi közvéleménnyel a futball-válogatott szerdai, moszkvai kudarcát.

„Országunk sporttörténetének egyik legszebb pillanatai közé tartozna, ha a rögbi-együttes meleltt én is világbajnok lennék – kezdte nyilatkozatát Hamilton, majd így folytatta: - Büszke és elégedett vagyok, hogy olyan pozícióba kerültem, amelyből nagy eredményt érhetek el. Nagyon, nagyon remélem, hogy megnyerem a világbajnokságot.”

A 22 éves klasszis ezután kitért a „tojáslabdások” sikereire is:

„Megnéztem a legutóbbi mérkőzésüket. Néhány barátommal fogadtam, ők azt mondták, a franciák nyernek. Én viszont azt hajtogattam: semmiképpen sem veszítünk. Csodálatos élményt okoztak a rögbis srácok a lelkesedésükkel és feltámadásukkal”.

A planetf1.com internetes szaklap szerint a rögbi-válogatott és Hamilton is a jamaicai bobosok példájából merített erőt.

„Hallottam, hogy az elődöntő előtt megnézték a „Jég veled” című filmet, amelyet én is sokszor láttam már – mondta Hamilton, majd így folytatta. - Mindannyian arra törekszünk, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsunk. Rendkívül különleges lenne, ha ezen a hétvégén együtt nyernénk világbajnokságot”.

Sokan úgy vélik, Lewis Hamilton nehezen viseli a nagy nyomást, ennek „köszönhette” sanghaji hibáját, amikor túl sokat kockáztatott elhasználódott abroncsaival, így a kiesés miatt nem tudta bebiztosítani végső sikerét.

„Egyáltalán nem idegesítettek fel a Kínában történt események. Sőt, inkább levették a vállamról a terhet. Ismét két lábbal állok a földön. Sokkal erősebbnek érzem magam” – jelentette ki Hamilton.
Legfrissebb hírek

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
17 órája

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37
Ezek is érdekelhetik