Hamilton szerint Alonso nem eléggé lojális a McLaren-Mercedeshez

Vágólapra másolva!
2007.09.28. 13:09
A vb-éllovas Lewis Hamilton úgy látja, csapattársa, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso nem azonosul eléggé a McLaren-Mercedesszel, azaz nem elég hűséges a wokingiakhoz, és nem eléggé együtműködő. A 22 éves brit arra az újságírói kérdésre válaszolt nemmel, hogy szerinte elég lojális-e a spanyol a kenyéradójához.
Lewis Hamilton a jelek szerint a lélektani hadviselés eszközéhez nyúlt
REUTERS/Juriko Nakao
Lewis Hamilton a jelek szerint a lélektani hadviselés eszközéhez nyúlt
Lewis Hamilton a jelek szerint a lélektani hadviselés eszközéhez nyúlt
REUTERS/Juriko Nakao
Lewis Hamilton a jelek szerint a lélektani hadviselés eszközéhez nyúlt

„Nem az – válaszolta Hamilton. – Szerintem a csapat a maga módján mindent megtett, hogy egyikünk se szenvedjen hiányt semmiben.”

„Amikor Fernando világbajnokként a csapathoz érkezett, ő volt az – különösen a szezon elején –, akitől a McLaren újabb aranyérmét várták. A csapat kezét-lábát törte azért, hogy jól érezze magát itt.”

„Ugyanígy álltunk hozzá mi is Pedróval (De la Rosa), mindketten azt mondtuk: 'prodáljuk úgy csinálni, hogy Fernando érezze, szívesen látjuk a McLarennél'.”

„Mi ezt megtettük, és aztán láttuk, mit tesz ő a csapatért” – fűzte hozzá Hamilton.

Arra a kérdésre, hogy a Ron Dennishez fűződő szoros kapcsolata miatt több támogatást kap-e a McLarentől a világbajnoki címért folyó harcban, mint Alonso, Hamilton így válaszolt:

„Nem, ezt nem mondanám. Annyi támogatást kapok, mint bárki más. Mindent egybevetve úgy gondolom, leginkább mindenki azt érzi, hogy meg akarjuk szerezni a világbajnoki címet. Hogy ő vagy én – nem érzek különbséget (a csapat részéről).”

Lewis Hamilton a vasárnapi Japán Nagydíjat megelőzően két ponttal vezet Fernando Alonso előtt az összetett pontversenyben.

A két versenyző között a Magyar Nagydíjon romlott meg a kapcsolat, amikor a spanyol emlékezetes módon akadályozta meg, hogy Hamilton egy utolsó gyors kört teljesítsen az időmérő edzésen.

A fiatal brit a Belga Nagydíj után azt vetette csapattársa szemére, hogy a rajt után a La Source kanyarban túlságosan agresszív volt.

Hamilton csütörtökön azzal fenyegetőzött: ha kell, ő is tud olyan agresszív lenni, mint bárki más a mezőnyben.

A Japán Nagydíj pénteki második időmérő edzésén Hamilton volt a leggyorsabb Alonso előtt, kettejük között két tized volt a különbség.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik