A McLaren-Mercedesnél rendkívül elégedettek a pénteki kezdéssel

Vágólapra másolva!
2007.09.28. 10:50
Ron Dennis csapatvezető, valamint a második szabadedzést megnyerő Lewis Hamilton és a mögötte végző Fernando Alonso is rendkívül elégedetten nyilatkozott a McLaren-Mercedes pénteki teljesítményéről az 58. Formula-1-es világbajnokság Japán Nagydíján. Valamennyien egyetértenek azzal, hogy a wokingi istálló győzelmi esélyekkel várja a vasárnapi futamot.
Pénteken Lewis Hamilton volt a leggyorsabb
Reuters
Pénteken Lewis Hamilton volt a leggyorsabb
Pénteken Lewis Hamilton volt a leggyorsabb
Reuters
Pénteken Lewis Hamilton volt a leggyorsabb

Hamilton és Alonso az első teszten még elmaradt a két Ferrari, Kimi Räikkönen és Felipe Massa idejétől, de a folytatás már róluk szólt. A brit és a spanyol klasszis magabiztosan utasította maga mögé az ellenfeleket a helyi idő szerint délután lebonyolított második edzésen.

„A csapat valamennyi tagja tudja, hogy milyen fontos, hogy sok ponttal távozzunk Japánból, hiszen csak három verseny maradt az idei szezonból – kezdte nyilatkozatát Ron Dennis McLaren-főnök, majd hozzátette: - A mai eredmény szép folytatást ígér a hétvége hátralévő résére. Semmilyen problémát nem tapasztaltunk, és a bázison elvégzett kiváló szimulátor-próbáknak köszönhetően kiváló beállításokkal érkeztünk Japánba. Természetesen holnap folytatjuk a kemény munkát.”

Pénteken a két edzés eredményeit tekintve a világbajnoki pontversenyt vezető Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, úgy tűnik, kiválóan felkészült a világbajnoki hajrára.

„Természetesen nagy kihívást jelent egy új pálya megismerése, de az idei szezonban már háromszor kellett így tennem. Tegnap a mérnökökkel jártam körbe a pályát, így alig vártam, hogy ma reggel beülhessek az autóba. Az első edzésen végig ugyanazokat az abroncsokat használtam, hogy ráérezzek a pálya adottságaira” – mondta a brit klasszis.

Hamilton hozzátette: a pálya tapadása folyamatosan javul, de helyenként még „titkokat” rejt az aszfaltcsík.

„Igazi kihívást jelent az a rész, amikor még fogalmad sem lehet arról, hogy állandósult-e a tapadás. De nem tapasztaltam problémát, folyamatosan javult a teljesítményünk. A második edzésen a hosszú távú teljesítményre figyeltünk, úgy tűnik, jó irányba haladunk” – jegyezte meg a szezont újoncként kezdő pilóta.

Csapattársa, a kétszeres világbajnok Alonso kiemelte, a pálya még piszkos és a tapadása sem tökéletes, de ez minden új aszfaltcsíknál előfordul.

„Az első edzésen még csak ismerkedtem a körülményekkel, az igazi munka a második gyakorláson kezdődött. Ekkor már volt összehasonlítási alapunk és a beállításokat is finomíthattuk. Egyelőre minden jól alakul, mindkét gumifajta megfelelőnek bizonyult. Szerintem eredményes lesz a hétvégénk” – szögezte le a spanyol sztár.

Szombaton kerül sor a harmadik szabadedzésre és a rajtsorrendről döntő időmérőre.
Legfrissebb hírek

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
4 órája

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
5 órája

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
7 órája

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
17 órája

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
18 órája

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
Tegnap, 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37

Stroll rajtbüntetést kapott az austini sprintidőmérő után – hivatalos

F1
2025.10.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik