A Ferrarik remeklését hozta az első szabadedzés Fudzsiban

Vágólapra másolva!
2007.09.28. 07:56
Kettős Ferrari-siker született a Formula-1-es Japán Nagydíj első szabadedzésén. A leggyorsabb Kimi Räikkönen volt, Felipe Massának a második hely jutott. A McLaren duója, Fernando Alonso és Lewis Hamilton a harmadik, illetve a negyedik helyet szerezte meg.
Kimi Räikkönen volt a leggyorsabb
Reuters
Kimi Räikkönen volt a leggyorsabb
Kimi Räikkönen volt a leggyorsabb
Reuters
Kimi Räikkönen volt a leggyorsabb

Pénteken hajnalban került sor a Formula-1-es világbajnokság Japán Nagydíjának első szabadedzésére, amelyet már nem Szuzukában, hanem Fudzsiban rendeztek.

Kimi Räikkönen alkalmazkodott legjobban az új körülményekhez, a finn öt perccel a gyakorlás vége előtt megszerezte az első helyet 1:19.119-es idejével.

A Ferrari istállónál örülhettek, hiszen Felipe Massa lett a második, a Fernando Alonso és Lewis Hamilton McLaren-kettős a harmadik és negyedik hellyel volt kénytelen megelégedni. Igaz, a brit versenyző jórészt azért sem tudott javítani az edzés végén, mert túl sokan voltak kint a pályán.

Nico Rosberg az ötödik helyet szerezte meg a Williamsszel a gyakorláson, de ő a vasárnapi futamon tíz hellyel hátrébb lesz sorolva motorcsere miatt.

FORMULA-1, JAPÁN NAGYDÍJ

1. SZABADEDZÉS
1 Kimi Räikkönen Ferrari 1:19.119
2 Felipe Massa Ferrari 1:19.498
3 Fernando Alonso McLaren-Mercedes 1:19.667
4 Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:19.807
5 Nico Rosberg Williams-Toyota 1:20.058
6 Robert Kubica BMW 1:20.297
7 Alexander Wurz Williams-Toyota 1:20.411
8 Jarno Trulli Toyota 1:20.483
9 Adrian Sutil Spyker-Ferrari 1:20.516
10 Anthony Davidson Super Aguri-Honda 1:20.601
11 Rubens Barrichello Honda 1:20.686
12 Heikki Kovalainen Renault 1:20.718
13 Nick Heidfeld BMW 1:20.728
14 Vitantonio Liuzzi STR-Ferrari 1:20.808
15 Ralf Schumacher Toyota 1:20.828
16 Giancarlo Fisichella Renault 1:20.851
17 Takuma Szato Super Aguri-Honda 1:21.186
18 Mark Webber Red Bull-Renault 1:21.437
19 Jenson Button Honda 1:21.541
20 Sebastian Vettel STR-Ferrari 1:21.854
21 David Coulthard Red Bull-Renault 1:22.436
22 Szakon Jamamoto Spyker-Ferrari 1:22.902
Legfrissebb hírek

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
4 órája

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
5 órája

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
7 órája

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
17 órája

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
18 órája

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
Tegnap, 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37

Stroll rajtbüntetést kapott az austini sprintidőmérő után – hivatalos

F1
2025.10.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik