A Ferrari mostantól a pilóták világbajnoki címére koncentrál

Vágólapra másolva!
2007.09.24. 09:25
Címkék
A Ferrari csapata kijelentette, hogy a világbajnokság hátralevő futamain minden energiájukat arra fordítják, hogy valamelyik pilótájukat is az első helyre vezessék, hiszen a Nemzetközi Automobil-szövetség döntése értelmében a konstruktőri címet már megnyerték, hiszen ebből a pontvadászatból a FIA kizárta az eddigi éllovas McLaren Mercedest.
Kimi Räikkönennek jelenleg tizenhárom pont a hátránya a vb-pontversenyben
Kimi Räikkönennek jelenleg tizenhárom pont a hátránya a vb-pontversenyben
Kimi Räikkönennek jelenleg tizenhárom pont a hátránya a vb-pontversenyben
Kimi Räikkönennek jelenleg tizenhárom pont a hátránya a vb-pontversenyben

A McLaren-Mercedes csapata korábban már bejelentette, hogy nem kíván fellebbezni a FIA azon döntése ellen, hogy a wokingiakat kizárták a konstruktőri pontversenyből, amely egyúttal azt is jelenti, hogy a nagy rivális Ferrari automatikusan megnyerte az istállók közötti versengést.

A maranellói csapat ezután közleményben adta ki, hogy a világbajnokság hátralévő futamain mindent megtesz azért, hogy az olasz csapat valamely tagja, Kimi Räikkönen, vagy Felipe Massa nyerje el a pilótáknak járó trófeát.

„A Scuderia Ferrari Marlboro csapat megnyerte a Formula-1 konstruktőri világbajnoki címét 2007-ben, ezt a trófeát tizenötödször gyűjtötte be a csapat, és az elmúlt kilenc évben ez a hetedik alkalom” – állt a maranellóiak hivatalos közleményében.

„A Vodafone McLaren-Mercedes úgy döntött, hogy nem fellebbez a FIA World Council azon döntése ellen, amit a szervezet szeptember 13-án hozott, tehát elfogadja a kizárást, amelyet a Nemzetközi Sportetikai Kódex 151. cikkelye megsértése miatt kapott.”

„ A Ferrari így most minden energiájával azon lesz, hogy az elkövetkezendő három versenyen valamelyik pilótáját is a világbajnoki címig juttassa” – állt a közlemény utolsó soraiban.

A csapat két versenyzője jelenleg a harmadik és a negyedik helyen áll a két McLaren-pilóta mögött. Kimmi Räikkönennek nyolcvannégy, míg Felipe Massának hetvenhét pontja van. A pontversenyt Lewis Hamilton vezeti kilencvenhéttel, míg a kétszeres világbajnok Fernando Alonso kettővel van lemaradva csapattársa mögött.

AZ 58. FORMULA-1-ES VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA

PILÓTÁK:
1. L. Hamilton Brit, McLaren-Mercedes 97 pont
2. F. Alonso Spanyol, McLaren-Mercedes 95
3. K. Räikkönen Finn, Ferrari 84
4. F. Massa Brazil, Ferrari 77
5. N. Heidfeld Német, BMW-Sauber 56
6. R. Kubica Lengyel, BMW-Sauber 33
7. H. Kovalainen Finn, Renault 22
8. G. Fisichella Olasz, Renault 17
9. N. Rosberg Német, Williams-Toyota 15
10. A. Wurz Osztrák, Williams-Toyota 13
11. M. Webber Ausztrál, Red Bull-Renault 10
12. D. Coulthard Brit, Red Bull-Renault 8
13. J. Trulli Olasz, Toyota 7
14. R. Schumacher Német, Toyota 5
15. T. Szato Japán, Super Aguri-Honda 4
16. J. Button Brit, Honda 2
17. S. Vettel Német, Toro Rosso-Ferrari 1
18. R. Barrichello Brazil, Honda 0
19. S. Speed Amerikai, Toro Rosso-Ferrari 0
20. A. Davidson Brit, Super Aguri-Honda 0
21. V. Liuzzi Olasz, Toro Rosso-Ferrari 0
22. A. Sutil Német, Spyker-Ferrari 0
23. C. Albers Holland, Spyker-Ferrari 0
24. Sz. Jamamoto Japán, Spyker-Ferrari 0
25. M. Winkelhock Német, Spyker-Ferrari 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik