Niki Lauda: Fernando Alonso versenyzés helyett politizál

Vágólapra másolva!
2007.09.20. 00:04
Címkék
Niki Lauda politizáló pilótának nevezte a Forma-1 világbajnoki címvédőjét, a spanyol Fernando Alonsót.
"Két féle autóversenyző létezik: az egyik mindent megtesz a pályán azért, hogy ő legyen a legjobb, a másik, a politizáló fajta a bokszutcában harcol elszántan, minden lehetséges eszközzel igyekszik a csapattársát bemocskolni, lejáratni és így akar előnyhöz jutni. Alonso ez utóbbi kategóriába tartozik - mondta a korábbi háromszoros Forma-1-es világbajnok a Bild Zeitung című lapnak adott interjújában. - Erre a politizálásra csak a gyengéknek van szükségük. Alonsót Alain Prosthoz tudnám hasonlítani. Prost intelligensen fúrta csapattársát, Ayrton Sennát. Senna sokkal jobb pilóta volt, amit Prost nem tudott feldolgozni, ezért rendkívül ravasz módon igyekezett a csapaton belül kivételezett helyzetbe kerülni. Alonso nem ennyire okos, ezért ő aljas eszközökkel harcol Lewis Hamilton ellen." Az idei vb-pontversenyben az újonc Hamilton két ponttal vezet kétszeres világbajnok csapattársa előtt. (MTI)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik