Fernando Alonso és a McLaren megkoronázta hétvégi diadalmenetét

Vágólapra másolva!
2007.09.09. 15:27
Az élről induló Fernando Alonso gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott az 58. Formula-1-es világbajnokság Olasz Nagydíján, ezzel összetettben 3 pontra megközelítette éllovas csapattársát, a második helyen célba érkező Lewis Hamiltont. A harmadik helyet Kimi Räikkönen szerezte meg, míg márjatársa, Felipe Massa a futam elején feladásra kényszerült. A kétszeres világbajnok spanyol klasszis F-1-es pályafutása 19. diadalát aratta.
Simán nyert a McLaren a monzai Autodromo Nazionalén
Reuters
Simán nyert a McLaren a monzai Autodromo Nazionalén
Simán nyert a McLaren a monzai Autodromo Nazionalén
Reuters
Simán nyert a McLaren a monzai Autodromo Nazionalén

Rendkívül érdekesen alakult a rajt: az élről kezdő Alonso ugyan simán megtartotta pozícióját, de Hamiltont rövid időre megelőzte Massa. A világbajnoki éllovas később az egyik sikán levágásával visszaszerezte helyét, de a Ferrari brazil klasszisa többször is megtámadta. Räikkönen az ötödikről a negyedik helyre került.

A 2. körben Coulthard a célegyenes utáni kanyarnál nagy sebességgel a védőfalnak csapódott, máris meg volt az első kieső. A versenyrendezőség hamarosan pályára küldte a biztonsági autót.

A safety car a hetedik körben ment ki: a legjobbak sorrendje nem változott, vagyis Alonso vezetett Hamilton és Massa előtt. Nagy meglepetésre a brazil versenyző a kilencedik körben a boxutcába hajtott, a mezőny legvégére térhetett vissza.

A Ferrari dél-amerikai pilótája ugyan próbálkozott, de láthatóan nem versenytempóban haladt. Felipe Massa a 11. körben ismét „meglátogatta” csapatát, majd hamarosan fel is adta a futamot.

A két McLaren eközben folyamatosan növelte előnyét Räikkönennel szemben, úgy tűnt, a Ferrari nem nyerheti meg hazai versenyét a monzai Autodromo Nazionalén. Alonso a 15. körben 1:22.871-gyel a futam eddigi legjobb köridejét produkálta, bizonyította, nem véletlenül uralta a szabadedzéseket és az időmérőt.

A 18. körben Hamilton ment ki kerékcserére és tankolásra, míg csapattársa a 20-ban tette ugyanezt. A boxkiállások révén megduplázódott a különbség a két mclarenes között, tehát a kétszeres világbajnok lépéselőnybe került.

A körökön át vezető Räikkönen a 25. körben járt csapatánál, Alono és Hamilton mögé tért vissza. Úgy tűnt, a finn pilóta egy kiállásos taktikával próbálkozik, ezzel esélye lett a két McLaren megelőzésére. A wokingiak ugyanis két kiállásos stratégiát alkalmaztak.

Alonso és Hamilton folyamatosan növelte előnyét Räikkönennel szemben, hiszen a „plusz” kiállás miatt legalább 22-24 mp-re kellett elszakadniuk a nagy ellenféltől. A kétszeres világbajnok spanyol klasszis a 34. körben érte el a szükséges előnyt a ferraris sztárral szemben, míg Hamilton négy körrel később tette ugyanezt.

Hamilton a 40. körben járt másodszor a boxban, csak a harmadik helyre tért vissza. A brit versenyző 2 mp-cel Räikkönen mögött haladt, de a Ferrari pilótája kemény, míg a világbajnoki éllovas lágy abroncsokkal szerepelt a hajrában. Két körrel később a célegyenes végén Hamilton simán megelőzte a finn klasszist, így ismét a második pozícióban folytatta a futamot.

Alonso tíz körrel a leintés előtt ment ki másodszor, nagy előnnyel tért vissza az élre.

A hajrában már nem változott az élcsoport sorrendje, így a McLaren kettős sikert aratott a Ferrari hazai versenyének számító Olasz Nagydíjon.

58. FORMULA-1-ES VILÁGBAJNOKSÁG, 58. OLASZ NAGYDÍJ

1. F. Alonso spanyol, McLaren-Mercedes 1:18:37.806 ó
2. L. Hamilton brit, McLaren-Mercedes + 6.062 mp
3. K. Räikkönen finn, Ferrari + 27.325
4. N. Heidfeld német, BMW-Sauber + 56.562
5. R. Kubica lengyel, BMW-Sauber + 1:00.558 p
6. N. Rosberg német, Williams-Toyota + 1:05.810
7. H. Kovalainen finn, Renault + 1:06.751
8. J. Button brit, Honda + 1:12.168
9. M. Webber ausztrál, Red Bull-Renault + 1:15.879
10. R. Barrichello brazil, Honda + 1:16.958
11. J. Trulli olasz, Toyota + 1:17.736
12. G. Fisichella olasz, Renault + 1 kör
13. A. Wurz osztrák, Williams-Toyota + 1 kör
14. A. Davidson brit, Super Aguri-Honda + 1 kör
15. R. Schumacher német, Toyota + 1 kör
16. T. Szato japán, Super Aguri-Honda + 1 kör
17. V. Liuzzi olasz, Scuderia Toro Rosso-Ferrari + 1 kör
18. S. Vettel német, Scuderia Toro Rosso-Ferrari + 1 kör
19. A. Sutil német, Spyker Ferrari + 1 kör
20. Sz. Jamamoto japán, Spyker Ferrari + 1 kör

AZ 58. FORMULA-1-ES VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA

PILÓTÁK
1. L. Hamilton brit, McLaren-Mercedes 92 pont
2. F. Alonso spanyol, McLaren-Mercedes 89
3. K. Räikkönen finn, Ferrari 74
4. F. Massa brazil, Ferrari 69
5. N. Heidfeld német, BMW-Sauber 52
6. R. Kubica lengyel, BMW-Sauber 33
7. H. Kovalainen finn, Renault 21
8. G. Fisichella olasz, Renault 17
9. A. Wurz osztrák, Williams-Toyota 13
10. N. Rosberg német, Williams-Toyota 12
11. M. Webber ausztrál, Red Bull-Renault 8
12. D. Coulthard brit, Red Bull-Renault 8
13. J. Trulli olasz, Toyota 7
14. R. Schumacher német, Toyota 5
15. T. Szato japán, Super Aguri-Honda 4
16. J. Button brit, Honda 2
17. S. Vettel német, Toro Rosso-Ferrari 1
18. R. Barrichello brazil, Honda 0
19. S. Speed amerikai, Toro Rosso-Ferrari 0
20. A. Davidson brit, Super Aguri-Honda 0
21. V. Liuzzi olasz, Toro Rosso-Ferrari 0
22. A. Sutil német, Spyker-Ferrari 0
23. C. Albers holland, Spyker-Ferrari 0
24. S. Jamamoto japán, Spyker-Ferrari 0
25. M. Winkelhock német, Spyker-Ferrari 0

AZ 58. FORMULA-1-ES VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA

KONSTRUKTŐRÖK
1. McLaren-Mercedes 165 pont
2. Ferrari 143
3. BMW-Sauber 86
4. Renault 38
5. Williams-Toyota 25
6. Red Bull-Renault 16
7. Toyota 12
8. Super Aguri-Honda 4
9. Honda 2
10. Toro Rosso-Ferrari 0
11. Spyker-Ferrari 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik