Fernando Alonsót megbüntették, Lewis Hamilton indulhat a pole-ból

Vágólapra másolva!
2007.08.05. 09:46
Megfosztották az első rajtkockás eredményétől Fernando Alonsót, a McLaren-Mercedes pilótáját a 22. Formula—1-es Magyar Nagydíjon, mégpedig azért, amiért az időmérő edzésen, az utolsó boxkiállásnál 10 másodpercig feltartotta Lewis Hamiltont. A 14 órakor kezdődő versenyt így Hamilton kezdi az élről, Alonsót a rajtrács hatodik helyére sorolták vissza. A McLaren-Mercedest csapatként is megbüntették: nem kaphat konstruktőr-világbajnoki pontokat a hungaroringi helyezéséért. A wokingi istálló fellebbezett az utóbbi döntés ellen. Alonsóhoz hasonló büntetést kapott Giancalo Fisichella is (lásd keretes írásunkat).
Fernando Alonsón már a sajtótájékoztatón is látszott a zavar, könnyen lehet, hogy valamit eltitkolt
Fernando Alonsón már a sajtótájékoztatón is látszott a zavar, könnyen lehet, hogy valamit eltitkolt
Fernando Alonsón már a sajtótájékoztatón is látszott a zavar, könnyen lehet, hogy valamit eltitkolt
Fernando Alonsón már a sajtótájékoztatón is látszott a zavar, könnyen lehet, hogy valamit eltitkolt

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) háromtagú versenyfelügyelői testülete nem fogadta el sem Fernando Alonso, sem a McLaren-Mercedes magyarázatát arra a botrányt kiváltó esetre, amely a Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésének utolsó előtti percében történt a wokingiak depójában.

Mint ismert, Alonso és a vb-pontversenyben vezető csapattársa, Lewis Hamilton szinte egy időben állt ki az utolsó kerékcserére, hogy mindketten még egy gyors kört fussanak a pályán.

A kétszeres világbajnok spanyol a felvételek tanúsága szerint még 10 másodpercig vesztegelt, miután a „nyalókás ember” már engedélyt adott neki a kihajtásra, így Hamilton végül nem tudta elkezdeni az utolsó gyors körét.

A kockás zászlóval leintett Alonso 1:19,674 perces kört autózott, és ezzel átvette az első helyet az addigi éllovas csapattársától.

Az FIA „mindenható” versenyfelügyelői – a háromtagú testületnek tagja volt a magyar Herczeg Lajos is – mindkét pilótát, valamint az istálló vezetőit – Ron Dennis csapatfőnököt és Dave Ryan csapatmenedzsert– is beidézték, és a meghallgatás után két döntést hoztak.

Egyrészt Alonsót megfosztották az egyes rajtkockától, és a hatodik helyre „dobták vissza” a rajtrácson, másrészt arról rendelkeztek, hogy a McLaren-Mercedes nem kaphat pontokat a gyártók világbajnokságában a pilótái által elért eredmények után.

A versenyfelügyelők részletes indoklásukban megállapították: először Hamilton nem tartotta be a csapat utasítását, mert bár a „benzinégetős” szakasz elején Alonsónak kellett volna először a pályára hajtania a két McLaren-pilóta közül, a fiatal brit a rádión adott utasítások ellenére sem engedte el a kétszeres világbajnok spanyolt.

A rádióbeszélgetések alapján megállapították továbbá, hogy Hamiltont 14:56:44 perckor, azaz három perc 16 mp-cel a kvalifikáció vége előtt hívták ki utoljára a depóba, de aztán 32 másodperccel később már azt mondták neki: „Egy kicsit csökkentsd a tempót, dobj el néhány másodpercet, mert Fernando előtted jön ki a boxba”.

További 18 másodperc múlva, 14:57:34 perckor Alonsót értesítették arról: „Húsz másodpercre állítunk meg”.

A világbajnok McLarenje két perc 14 másodperccel a leintés előtt érkezett meg a garázs elé, és hat másodperc alatt végeztek a kerékcserével a szerelők.

A „nyalókás ember” pontosan 20 másodperccel később, 14:58:12-kor emelte fel a táblát, szabad utat adva a pilótának, aki azonban – állapította meg a tényt a versenyfelügyelőség – további 10 másodpercig maradt állva.

A határozatban leírják: Hamilton emiatt nem tudta időben megkezdeni az utolsó gyors körét.

Tony Scott Andrews, Derek Ledger és Herczeg Lajos a csapattól azt kérdezte, miért hívták ki úgy a két autót, hogy először Hamiltonnak, majd utána gyorsan Alonsónak szóltak, aki előrébb járt a pályán.

FISICHELLÁT IS MEGBÜNTETTÉK

Giancarlo Fisichellát (Renault) is öt hellyel hátrébb sorolták a versenyfelügyelők a rajtrácson a 22. Formula–1-es Magyar Nagydíjon, mert úgy ítélték meg, hogy szükségtelenül tartotta fel a japán Jamamoto Szakont (Skyper-Ferrari) az időmérő edzésen.
Az olasz pilóta eredetileg a nyolcadik kockából startolt volna, így azonban csak a 13. helyről vághat majd neki a 70 körös viadalnak.
Fisichella a célegyenes előtti hajtűkanyarban akadályozta Jamamotót, azért lassított le, hogy jobban sikerüljön a kigyorsítása.
Alonsót természetesen arról faggatták, miért vesztegelt 10 másodpercig a szabad jelzésnél. Ő azt válaszolta: arról érdeklődött ez idő alatt, vajon megfelelő gumikészletet raktak-e fel az autójára.

Amikor azt kérdezték tőle, miért nem az előző húsz másodpercben próbált erről meggyőződni, azt mondta, azért, mert ez lehetetlen volt, ugyanis visszaszámláltak a fülére.

A triumvirátus határozatában azt is megállapította: a McLaren-Mercedes szükségtelenül tartotta bent 20 mp-ig Alonsót, ezt ugyanis a forgalom nem indokolta. A wokingiak magyarázatát nem fogadták el, és kimondták az ítéletet: a brit-német csapat nem kaphat konstruktőr-világbajnoki pontokat a Magyar Nagydíjon.

A rövid indoklásban azt írják, hogy az incidens rossz fényt vet a sportágra, és általában sérti az autósport érdekeit.

A világbajnok válaszát sem fogadták el, úgy ítélték meg, hogy szükségtelenül tartóztatta fel Hamiltont. Ezért öt hellyel hátrébb sorolta a rajtrácson.

22. MAGYAR NAGYDÍJ, A VB-SOROZAT 11. FUTAMA (HUNGARORING, MOGYORÓD)

A MÓDOSÍTOTT RAJTSORREND:
1. L. Hamilton brit McLaren-Mercedes 1:19.781
2. N. Heidfeld német BMW-Sauber 1:20.259
3. K. Räikkönen finn Ferrari 1:20.410
4. N. Rosberg német Williams-Toyota 1:20.632
5. R. Schumacher német Toyota 1:20.714
6. F. Alonso* spanyol McLaren-Mercedes 1:19.674
7. R. Kubica lengyel BMW-Sauber 1:20.876
8. J. Trulli olasz Toyota 1:21.206
9. M. Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:21.256
10. D. Coulthard brit Red Bull-Renault 1:20.718
11. H. Kovalainen finn Renault 1:20.779
12. A. Wurz osztrák Williams-Toyota 1:20.865
13. G. Fisichella* olasz Renault 1:21.079
14. F. Massa brazil Ferrari 1:21.021
15. A. Davidson brit Super Aguri-Honda 1:21.127
16. V. Liuzzi olasz Toro Rosso-Ferrari 1:21.993
17. J. Button brit Honda 1:21.737
18. R. Barrichello brazil Honda 1:21.877
19. T. Szato japán Super Aguri-Honda 1:22.143
20. S. Vettel német Toro Rosso-Ferrari 1:22.177
21. A. Sutil német Spyker Ferrari 1:22.737
22. Sz. Jamamoto japán Spyker Ferrari 1:23.774
  • * = Fernando Alonsót és Giancarlo Fisichellát öt hellyel visszasorolták a rajtrácson.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik