22.Magyar Nagydíj: Niki Lauda szerint helyes döntés született

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.08.05. 13:49
Címkék
Niki Lauda háromszoros Formula–1-es világbajnok (képünkön) szerint a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) jól döntött, amikor a 22. Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését követően megbüntette Fernando Alonsót, a McLaren-Mercedes kétszeres vb-győztes spanyol pilótáját, mert a boxban feltartotta csapattársát, a brit Lewis Hamiltont.

„A látottak alapján úgy gondolom, teljesen korrekt döntés született” - nyilatkozott a távirati iroda érdeklődésére az 58 éves osztrák klasszis.


A vb-címvédő spanyol sztár a kvalifikáció során, az utolsó kiállásánál jóval több ideig várakozott, mint ahogyan azt látszólag jelezték neki, csapattársa pedig hosszú másodpercekig vesztegelt mögötte, ezért később „lemaradt” a gyors köréről.

Alonsót a történtek miatt az első helyről a hatodikra sorolták vissza, míg Hamilton az első rajtkockából vághat neki a 14 órakor rajtoló futamnak.

„Hamiltonnak ezzel óriási lehetőség pottyant az ölébe, amit a világbajnokság szempontjából kötelező lenne kihasználnia” - mondta Lauda, aki 1975-ben, 1977-ben és 1984-ben nyert világbajnoki címet.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik