Hamiltont nem zavarja, hogy már csak két ponttal vezet Alonso előtt

Vágólapra másolva!
2007.08.02. 20:07
Címkék
Lewis Hamilton, McLaren Mercedes Formula-1-es istállójának pilótája nem aggódik amiatt, hogy csapattársa, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso két pontra feljött mögé az összetett pontversenyben. Állítása szerint sokat tanult az Európai Nagydíjból.
Lewis Hamilton sokat tanult az Európai Nagydíjból
Lewis Hamilton sokat tanult az Európai Nagydíjból
Lewis Hamilton sokat tanult az Európai Nagydíjból
Lewis Hamilton sokat tanult az Európai Nagydíjból

A kiválóan teljesítő újoncnak az előző, az Európai Nagydíj előtt tizenkét pont volt az előnye a pontversenyben, azonban Németországban a az idényben először nem szerzett pontot – a kilencedik helyen végzett -, míg Alonso nyert, így a két versenyző közötti különbség két pontra csökkent hét futammal a vége előtt.

„Érzem, hogy Fernando itt liheg a nyakamban, de ez még nem elég ahhoz, hogy aggódjak.” – nyilatkozta egy budapesti sajtótájékoztatón Hamilton.

„Ezen a versenyen is nagyszerű lesz az autón, nagyszerű lesz a csapat is, és érzem, hogy olyan jól fogunk teljesíteni, ahogy eddig az egész szezonban” – nyilatkozta a brit kiválóság, aki az előző futam előtt kilencszer végzett dobogós helyen.

„Az előző verseny eseménydús volt – folytatta a vb-pontverseny éllovasa. – Az előző futamot mosolyogva fejeztem be. Igaz vesztettem tíz pontot, azonban sokat tanultam az esetből. Például azt, hogy mikor használjak száraz, és mikor esőgumit.”

„Mindig emlékeztetem magamat, hogy sosem szabad feladni a versenyt. Volt egy defektem, és a kavicságyra csúsztam. Beragadtam a safety car mögé, rossz gumit választottam, és még számos különböző dolog történt velem a versenyen, de folytattam, és végigmentem.”

Ez egy hatalmas mérföldkő volt a számomra, hisz bebizonyítottam magamnak, hogy a lényeg az, hogy nem szabad feladni. – zárta a mondandóját Hamilton.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik