Räikkönen nem adja föl a küzdelmet: még idén világbajnok akar lenni

Vágólapra másolva!
2007.08.01. 18:34
Kimi Räikkönen továbbra is hisz abban, hogy van esélye megnyerni az idei világbajnoki sorozatot, igaz elismeri: ehhez arra is szüksége van, hogy ne kelljen feladnia egyik hátralévő futamot sem. A finn pilóta a Magyar Nagydíj előtt beszélt az esélyekről. Az előtt a futam előtt, amelyet hazai pályájának tekint.
Räikkönennek győzelmekre van szüksége a hátralévő futamokon
Räikkönennek győzelmekre van szüksége a hátralévő futamokon
Räikkönennek győzelmekre van szüksége a hátralévő futamokon
Räikkönennek győzelmekre van szüksége a hátralévő futamokon

Räikkönen sorozatban két győzelmet aratott: nyert Franciaországban, majd Silverstone-ban sem bizonyult senki sem jobbnak nála. Jött azonban az Európai Nagydíj, ahol autója műszaki problémái miatt fel kellett adnia a versenyt. Ennek ellenére a finn bizakodó az idei szezon hátralévő versenyeivel kapcsolatban.

"A három, még esélyes autóversenyző előtt végezni: ez az egyetlen esélyem" - nyilatkozta Räikkönen, természetesen Lewis Hamiltonra, Fernando Alonsóra és csapattársára, Felipe Massára gondolva.

"Továbbra is hiszem, hogy lehetséges számomra megnyerni a világbajnokságot. Csak meg kell nézni az előző versenyt, és láthatják: minden megtörténhet."

"Nagyjából ugyanabban a helyzetben vagyok, mint a Nürnburgringen, de tökéletesen tiszta számomra, hogy több versenyt nem fejezhetek be megszerzett pont nélkül."

Szavazás

Ön szerint ki lesz a világbajnok 2007-ben?

Írja be az itt látható számot!
Az előző (igen emlékezetesre sikeredett) futamot Fernando Alonso nyerte, ám az összetett éllovasa, Hamilton nem szerzett pontot. Ezért gondolhatja kissé optimistán a finn, hogy a vb-címért folytatott versenyben nem sok minden változott.

Az elkövetkező futammal kapcsolatban a finn pilóta megemlítette: szerinte a McLaren nem lesz erősebb a Ferrarinál a hétvégi 22. Magyar Nagydíjon. Räikkönen külön kiemelte, hogy a mogyoródi megmérettetés szinte mindig hazai pályának számít neki, hisz bármikor kinéz a hemzsegő lelátóra, állandóan fehér zászlókat lát kék kereszttel.

"Nagyon gyakran mondják a versenyre Magyarországon, hogy ez a Finn Nagydíj" - viccelődött az idény kezdete előtt a McLarentől a Ferrarihoz szerződő pilóta.

Ami a konkrétumokat illeti: a vasárnapi futamot megelőzően Hamilton tizennyolc ponttal vezet Räikkönen előtt, míg a világbajnoki sorozatból hét futam van hátra. A finnek tehát valóban fel kell kötnie a gatyáját.

Legfrissebb hírek

Verstappen először nyer Szingapúrban? Piastri visszavág?

F1
15 órája

F1: hőségriadót rendeltek el a Szingapúri Nagydíjra

F1
16 órája

Steiner szerint a Ferrarinál már bánják Hamilton szerződtetését

F1
2025.10.01. 11:36

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
2025.09.29. 16:19

Montezemolo azonnal leigazolná Verstappent a Ferrarihoz

F1
2025.09.26. 14:00

Grosjean visszatért: megtette az első köreit a Haasszal Mugellóban – videók

F1
2025.09.26. 12:49

Romain Grosjean a balesete óta először ül F1-es autóba

F1
2025.09.25. 11:30

Christian Horner óriási összegű végkielégítést kap a Red Bulltól

F1
2025.09.22. 16:49
Ezek is érdekelhetik