Lewis Hamilton köszöni, jól van, és rajthoz állna a futamon

Vágólapra másolva!
2007.07.21. 18:56
Lewis Hamilton, a Formula-1-es gyorsasági világbajnokság pontversenyének éllovasa az időmérő edzésen elszenvedett balesetet sértetlenül megúszta és jelezte, úgy érzi a Nürburgringen rajthoz állhat vasárnap, az Európai Nagydíjon. Mindenképpen versenyezni szeretne, de a McLaren még vár a döntéssel.
Csúnya balaeset, sérülés nélkül - Lewis hamilton megúszta
Reuters
Csúnya balaeset, sérülés nélkül - Lewis hamilton megúszta
Csúnya balaeset, sérülés nélkül - Lewis hamilton megúszta
Reuters
Csúnya balaeset, sérülés nélkül - Lewis hamilton megúszta

"Nagyon remélem, hogy versenyezhetek. Készen állok a futamra” – mondta szűkszavúan, de rendkívül határozottan a brit szupertehetség.
Ron Dennis csapatfőnök is bizakodó, úgy véli, nem lesz gond, Hamilton rajthoz állhat vasárnap a Nürburgringen.

"Optimista vagyok, de egyelőre többet nem mondhatok, Lewis szerepléséről még nem született végleges döntés” – árulta el Dennis, majd hozzátette: ”az igazat megvallva óriási szerencsénk volt, mivel mindkét pilóta ugyanolyan beállítással futott ki az időmérőre, azaz adott esetben Fernandóval is megtörténhetett volna, de szerencsére nem történt”.

A baleestre visszatérve a wokingiak csapatfőnöke megjegyezte, az egészben az volt a legbosszantóbb és egyben a legaggasztóbb, hogy nem tudtak beszélni Hamiltonnal, mert az ütközés pillanatában megszakadt a kapcsolat.

Az időmérő edzés harmadik felvonásában, még a felvezető körben próbált meg egy lehetetlen kanyarban elmenni Felipe Massa mellett Hamilton, s a két autó majdnem összeütközött. Ez már szinte előszele volt annak, ami ezután következett: a Schumacher-sikánban Hamilton jobb első gumija közel 260-as sebességnél defektet kapott és ezt követően nagy sebességgel a gumifalnak csapódott. Az edzést azonnal megállították.

Szerencsére a pilóta a saját lábán szállt ki az autóból, ám ezt követően percekig ápolták fekvő testhelyzetben. Végül hordágyon szállították el, ahonnan integetett is a közönségnek. Később szerencsére kiderült, hogy a pilóta teljesen egészséges, sértetlenül megúszta. A balesetet a McLaren csapat szerint az okozhatta, hogy meghibásodott a kereket rögzítő berendezés, emiatt nem sikerült jól felrakni a jobb első gumit. A kerék kissé szitált emiatt, s így vághatta ki egy másik alkatrész.

Hamilton tizenkét pont előnnyel vezeti a vb-pontversenyt, a második helyen a címvédő fernando Alonso, a legutóbbi két kiírás világbajnoka áll. Az első rajtkockából azonban vasárnap az a Kimi Räikkönen indulhat, aki az utóbbi időben lábra kapott, az elmúlt két futamon meg sem tudták szorítani vetélytársai.

EURÓPAI NAGYDÍJ, IDŐMÉRŐ EDZÉS
1. Kimi Räikkönen (finn) Ferrari 1:31.450
2. Fernando Alonso (spanyol) McLaren 1:31.741
3. Felipe Massa (brazil) Ferrari 1:31.778
4. Nick Heidfeld (német) BMW 1:31.840
5. Robert Kubica (lengyel) BMW 1:32.123
6. Mark Webber (ausztrál) Red Bull 1:32.476
7. Heikki Kovalainen (finn) Renault 1:32.478
8. Jarno Trulli (olasz) Toyota 1:32.501
9. Ralf Schumacher (német) Toyota 1:32.570
10. Lewis Hamilton (brit) McLaren 1:33.833
11. Nico Rosberg (német) Williams 1:31.978
12. Alexander Wurz (osztrák) Williams 1:31.996
13. Giancarlo Fisichella (olasz) Renault 1:32.010
14. Rubens Barrichello (brazil) Honda 1:32.221
15 Anthony Davidson (brit) Super Aguri 1:32.451
16. Takuma Sato (japán) Super Aguri 1:32.838
17. Jenson Button (brit) Honda 1:32.983
18. Scott Speed (amerikai) Scuderia Toro Rosso 1:33.038
19. Vitantonio. Liuzzi (olasz) Scuderia Toro Rosso 1:33.148
20. David Coulthard (brit) Red Bull 1:33.151
21. Adrian Sutil (német) Spyker F1 1:34.500
22. Markus Winkelhock (német) Spyker F1 1:36.940
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik