Massa az utolsó etapban megtréfálta Hamiltont, ismét élen a Ferrari

Vágólapra másolva!
2007.06.30. 15:22
Az elmúlt hetekben a vártnál szerényebb eredményeket elérő Felipe Massa nyerte az időmérő edzést az 58. Formula-1-es világbajnokság Francia Nagydíján, kis különbséggel előzte meg a pontversenyben éllovas Lewis Hamiltont. A kétszeres világbajnok Fernando Alonso mért kör nélkül zárta az utolsó szakaszt, így a 10. helyről rajtolhat vasárnap.
Felipe Massa ismét az élről indulhat
Felipe Massa ismét az élről indulhat
Felipe Massa ismét az élről indulhat
Felipe Massa ismét az élről indulhat

A negyedórás nyitó szakasz elején a hazai pályán szereplő Renault két pilótája, Kovalainen és Fisichella állt a lista élén, de ekkor a McLaren és a Ferrari versenyzői még a boxban várakoztak. A felénél már Coulthard vezetett, de csak Hamilton színrelépéséig. A pontverseny éllovasa 1:14,805 p-cel mutatkozott be, ez a hétvége eddigi legjobbja volt. Csapattársa, a kétszeres világbajnok Alonso több, mint fél mp-cel kapott ki tőle, majd Massa (1:15,303) került a második helyre. Räikkönen kisebb hibái ellenére 1:14,872-vel alaposan megközelítette a brit újoncot, de nem tudta megelőzni.

A legjobb tizenhatba nem került be Liuzzi, Wurz, Szato, Davidson, Albers és Sutil.

A második etapot is Hamilton kezdte a legjobban, 1:14,795-tel adta meg az alaphangot, erre Massa 1:14,822-vel, Räikkönen 1:14,828-cal „válaszolt”. Alonso kissé lemaradt 1:15,084 p-cel, még Kubica is elé került 1:15,066-tal.

A legjobb tíz közé nem jutott be Schumacher, Button, Barrichello, Webber, Speed és Coulthard.

Michael Schumacher és Zinedine Zidane is autóba ült Magny-Cours-ban
Michael Schumacher és Zinedine Zidane is autóba ült Magny-Cours-ban

Az utolsó szakasz két nagy kérdése volt: le tudja-e győzni a Ferrari kettőse Hamiltont, s persze, feljavul-e Alonso?

A kétszeres világbajnok spanyol világbajnok gyorsan „kiszállt” a versenyből, bemelegítő körében műszaki probléma, valószínűleg motorhiba akadályozta, így azonnal vissza kellett térnie a garázsba.

Az elején Räikkönen, Hamilton, Heidfeld volt a legjobb három sorrendje, de biztos volt, az idők még jelentősen javulnak. Négy perccel a vége előtt Massa 1:15,034 p-cel került az élre, a brit (1:15,185) és a finn (1:15,434) klasszis elé.

Az utolsó gyors körben már nem változott a top3 sorrendje, Hamilton csak megközelíteni tudta a Ferrari brazil klasszisát. Az időmérő egyik legkellemesebb meglepetését a Kanadai Nagydíjon súlyos balesetet szenvedő, Indianapolisban nem is szereplő Robert Kubica okozta, a negyedik helyre került.

Felipe Massa pályafutása hetedik edzéselsőségét ünnepelhette Magny-Cours-ban.

58. FORMULA-1-ES VILÁGBAJNOKSÁG, NYOLCADIK FUTAM, FRANCIA NAGYDÍJ (MAGNY-COURS)

RAJTSORREND AZ IDŐMÉRŐ EDZÉS ALAPJÁN
1. F. Massa brazil, Ferrari 1:15.034 p
2. L. Hamilton brit, McLaren-Mercedes 1:15.104
3. K. Räikkönen finn, Ferrari 1:15.257
4. R. Kubica lengyel, BMW-Sauber 1:15.493
5. G. Fisichella olasz, Renault 1:15.674
6. H. Kovalainen finn, Renault 1:15.826
7. N. Heidfeld német, BMW-Sauber 1:15.900
8. J. Trulli olasz, Toyota 1:15.935
9. N. Rosberg német, Williams-Toyota 1:16.328
10. F. Alonso spanyol, McLaren-Mercedes idő nélkül
11. R. Schumacher német, Toyota 1:15.534
12. J. Button brit, Honda 1:15.584
13. R. Barrichello brazil, Honda 1:15.761
14. M. Webber ausztrál, Red Bull-Renault 1:15.806
15. S. Speed amerikai, Scuderia Toro Rosso-Ferrari 1:16.049
16. D. Coulthard brit, Red Bull-Renault idő nélkül
17. V. Liuzzi olasz, Scuderia Toro Rosso-Ferrari 1:16.142
18. A. Wurz osztrák, Williams-Toyota 1:16.241
19. A. Davidson brit, Super Aguri-Honda 1:16.366
20. C. Albers holland, Spyker F1-Ferrari 1:17.826
21. A. Sutil német, Spyker F1-Ferrari 1:17.915
22. T. Szato japán, Super Aguri-Honda 1:16.244*
*Takoma Szato tízrajthelyes bünthetést kapott
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik