Coulthard a 13., Trulli, Kovalainen és Räikkönen hátrébb szorult

Vágólapra másolva!
2007.05.27. 01:29
Változott a korábban kiadott rajtsorrend az 54. Formula–1-es Monacói Nagydíjon, miután az FIA megbízottjai a nyilvánosság előtt tisztázták, milyen következményei vannak David Coultard büntetésének. A Red Bull-Toyota brit pilótája a 16. helyett a 13. helyről rajtol majd.
David Coulthard három helyet javított, és most semmit nem kellett tennie érte
David Coulthard három helyet javított, és most semmit nem kellett tennie érte
David Coulthard három helyet javított, és most semmit nem kellett tennie érte
David Coulthard három helyet javított, és most semmit nem kellett tennie érte

Coulthard a 9. helyen jutott volna be az időmérő edzés harmadik szakaszába, azonban nem engedték elindulni, mert a második negyedóra végén sportszerűtlenül akadályozta Heikki Kovalainent (Renault).

A hivatalos időmérő rendszer a 16. helyre sorolta be Coulthardot, azonban a Nemzetközi Autómobil-szövetség (FIA) bírái közölték: a skót pilóta a 13. helyről, éppen Kovalainen elől indulhat.

„A büntetés az időmérő edzésen oly módon lett kiszabva, hogy a versenyző nem indulhatott a harmadik szakaszban. Így a rajtrácson elfoglalt pozíció két hellyel rosszabbat jelent, mint az időmérő edzésen elért helyezés (11. hely).”

A módosítás azt jelenti, hogy Jarno Trulli (Toyota) a 13. helyett a 14., Heikki Kovalainen a 14. helyett a 15., míg Kimi Räikkönen (Ferrari) a 15. helyett a 16. pozícióból vághat majd neki a 78 körös versenynek (vasárnap, 14 óra).

54. MONACÓI NAGYDÍJ, A VILÁGBAJNOKSÁG 5. FUTAMA

A VÁRHATÓ RAJTSORREND:
1. Alonso McLaren 1:16.059 1:15.431 1:15.726
2. Hamilton McLaren 1:15.685 1:15.479 1:15.905
3. Massa Ferrari 1:16.786 1:16.034 1:15.967
4. Fisichella Renault 1:17.596 1:16.054 1:16.285
5. Rosberg Williams 1:16.870 1:16.100 1:16.439
6. Webber Red Bull 1:17.816 1:16.420 1:16.784
7. Heidfeld BMW Sauber 1:17.385 1:15.733 1:16.832
8. Kubica BMW Sauber 1:17.584 1:15.576 1:16.955
9. Barrichello Honda 1:17.244 1:16.454 1:17.498
10. Button Honda 1:17.297 1:16.457 1:17.939
11. Wurz Williams 1:17.874 1:16.662
12. Liuzzi Toro Rosso 1:16.720 1:16.703
13. Coulthard* Red Bull 1:17.204 1:16,319 (törölve)
14. Trulli Toyota 1:17.686 1:16.988
15. Kovalainen Renault 1:17.836 1:17.125
16. Räikkönen Ferrari 1:16.251 idő nélkül
17. Davidson Super Aguri 1:18.250
18. Speed Toro Rosso 1:18.390
19. Sutil Spyker 1:18.418
20. R.Schumacher Toyota 1:18.539
21. Sato Super Aguri 1:18.554
22. Albers Spyker idő nélkül
  • * Coulthard nem vehetett részt a kvalifikáció harmadik részében, mert feltartotta Kovalainen. A versenybíróság a 11. helyre sorolta, és két hely büntetést rótt ki rá.

Legfrissebb hírek

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
19 órája

Montezemolo azonnal leigazolná Verstappent a Ferrarihoz

F1
2025.09.26. 14:00

Grosjean visszatért: megtette az első köreit a Haasszal Mugellóban – videók

F1
2025.09.26. 12:49

Romain Grosjean a balesete óta először ül F1-es autóba

F1
2025.09.25. 11:30

Christian Horner óriási összegű végkielégítést kap a Red Bulltól

F1
2025.09.22. 16:49

David Coulthard: A csapatutasítások hozzátartoznak a Formula–1-hez, de ilyenkor a néző joggal lehet csalódott

F1
2025.09.21. 17:37

„Nehéz szavakba önteni, mennyire boldog vagyok” – Sainz jobban örül a mostani dobogójának, mint az elsőnek

F1
2025.09.21. 16:27

Verstappen érinthetetlen volt; Sainz a dobogón, Piastri a falban zárta az azeri futamot

F1
2025.09.21. 14:40
Ezek is érdekelhetik