Fernando Alonsót meglepte a Sepangban aratott biztos győzelem

Vágólapra másolva!
2007.04.08. 11:43
Címkék
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso nagy fölénnyel, magabiztos vezetéssel nyerte a Formula-1-es Malajziai Nagydíjat, s elmondása szerint meglepődött, hogy milyen fölénnyel előzte meg vetélytársait. A pályafutása 16. futamgyőzelmét arató spanyol klasszis természetesen a verseny után nagy lelkesedéssel köszönte meg a McLaren-Mercedes szakembereinek munkáját, hiszen rövid idő alatt jutottak a dobogó tetejére.
A győzelem pillanata
Reuters
A győzelem pillanata
A győzelem pillanata
Reuters
A győzelem pillanata

„Fantasztikus és csodálatos meglepetést jelent ez a győzelem, amelyet ilyen gyorsan értünk el- kezdte értékelését Alonso, majd hozzátette: - Emlékszem a decemberi rövid, egy napos tesztre, majd a januári folytatásra is. Rengeteg munkánkba és erőfeszítésünkbe került, hogy elkészüljünk az első futamra, de soha sem gondoltunk, hogy ilyen gyorsan versenyképesek lehetünk. Alig hiszem, hogy máris nyertünk, ezért nagy köszönetet mondok minden csapattársamnak”.

Szavazás

Ön szerint ki lesz a világbajnok 2007-ben?

Írja be az itt látható számot!
Alonso a rajt után szinte azonnal az élre került, s elmondása szerint ez döntőnek bizonyult.

„Tudtuk, hogy esélyt ad a győzelemre, ha az élen érkezek az első kanyarba. A jó rajtnak és a kiváló autónak köszönhetően Felipével együtt érkezhettem oda, s végül meg is szereztem a vezetést. Belülre kerültem, de a sikerhez a csapattársam segítsége is kellett, neki köszönhetően tudtam növelni fokozatosan az előnyömet” – folytatta visszatekintését a kétszeres világbajnok, aki hatalmas előnyt szerzett, miközben a parádézó Lewis Hamilton is maga mögött tartotta a két Ferrarit, Felipe Massát és a végül harmadik helyezett Kimi Räikkönent.

A magabiztos diadal ellenére Fernando Alonso a „földön maradt”, úgy érzi, még rengeteget kell dolgozniuk ahhoz, hogy tartsák a lépést a maranellói csapattal.

„Sokkal nehezebb lett volna a dolgom, ha Felipe megőrizi az első helyet a rajt után. Akkor nehezen tartottuk volna az iramukat, így az a feladatunk, hogy javítsuk a versenytempónkat. De most már sokkal közelebb vagyunk a Ferrarihoz, mint Ausztráliában. Szerintem gyorsan fejlődünk, így nagyon szoros csatát várok a további futamokon. Csapatunk rendelkezik olyan potenciállal, hogy végül sikerrel vívja meg a harcot” – jelentette ki a wokingiak spanyol ásza.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik