A két McLaren a két Ferrari előtt a harmadik bahreini tesztnapon

Vágólapra másolva!
2007.02.24. 16:54
Címkék
A világbajnoki címvédő Fernando Alonso és csapattársa, Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Formula–1-es csapatok bahreini tesztsorozatának harmadik napján. A két McLaren-Mercedes mögött a két Ferrari végzett a harmadik és a negyedik helyen – Felipe Massa, Kimi Räikkönen sorrendben. A nap során szinte mindenkinek volt valamilyen műszaki problémája.
Úgy tűnik, Fernando Alonso és mérnökei remekül felkészítették a McLarent a 2007-es küzdelmekre
Úgy tűnik, Fernando Alonso és mérnökei remekül felkészítették a McLarent a 2007-es küzdelmekre
Úgy tűnik, Fernando Alonso és mérnökei remekül felkészítették a McLarent a 2007-es küzdelmekre
Úgy tűnik, Fernando Alonso és mérnökei remekül felkészítették a McLarent a 2007-es küzdelmekre

Szavazás

Ön szerint ki lesz a világbajnok 2007-ben?

Írja be az itt látható számot!
Továbbra is átkozottul gyorsnak tűnik a McLaren-Mercedes. A világbajnoki felkészülés finiséhez érve kezd ismét körvonalazódni a McLaren-Ferrari párharc, legalábbis a szombati tesztnapon a két élcsapat pilótái viaskodtak egymással a legjobb időeredményekért.

A felhős, de meleg időben kezdődő napon a Spíker és a Williams kivéteelével minden csapat dolgozott Szahírban.

Kezdetnek Scott Speed (Toro Rosso) kipördülése miatt egy óra után meg kellett állítani a tréninget. Speed gépe nem sérült meg, és később folytatni tudta a száguldást.

Később Jarno Trulli (Toyota) miatt kellett mindenkinek begurulni a garázsba, az olasz pilótának egyszerűen megállt a Toyotája a pályán.

Röviddel utána Kimi Räikkönen Ferrarijában ment tönkre a váltó, de nem kerülte el a balszerencse Fernando Alonsót sem: olaj kezdett szivárogni az MP4/22-esből. Egy órával később Lewis Hamilton is lerobbant.

Műszaki problémái voltak a BMW-Saubernek is: Nick Heidfeldnek meghibásodott a motorja, míg Robert Kubicának olajellátási gondjai adódtak, ami motorcseréhez vezetett.

Annyira azonban senkit nem zavartak meg a bosszantó hibák, hogy ne tudott volna több-kevesebb eredménnyel hatékony munkát végzeni.

Visszatérve egy mondat erejéig a BMW-hez: a müncheni gyár csapatának pilótái ezúttal nem voltak annyira gyorsak, a vezetők azonban hasznosnak minősítették a napot, amely a lengéscsillapítók és különböző aerodinamikai megoldások tesztelésével telt.

A munka a jövő héten folytatódik Bahreinben.

FORMULA–1-ES TESZT, BAHREIN

A 3. NAP EREDMÉNYEI:
1. Alonso McLaren-Mercedes 1:30.994 perc 73 kör
2. Hamilton McLaren-Mercedes 1:31.094 53
3. Massa Ferrari 1:31.718 52
4. Räikkonen Ferrari 1:31.867 100
5. Kovalainen Renault 1:32.032 86
6. Barrichello Honda 1:32.115 129
7. Button Honda 1:32.137 78
8. Coulthard Red Bull-Renault 1:32.220 73
9. Piquet Renault 1:32.334 102
10. Heidfeld BMW Sauber 1:32.451 65
11. Kubica BMW Sauber 1:32.475 95
12. Davidson Super Aguri-Honda 1:32.553 126
13. Montagny Toyota 1:32.917 110
14. Webber Red Bull-Renault 1:33.034 73
15. Trulli Toyota 1:33.062 104
16. Speed Toro Rosso-Ferrari 1:33.255 60
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik