Senki sem ért Heidfeld nyomába, Alonso hátránya több mint hét tized volt

Vágólapra másolva!
2007.02.23. 16:35
Címkék
A BMW-Sauber már eddig is az 58. Formula-1-es világbajnokság egyik titkos esélyese volt, s biztos, hogy a bahreini teszt pénteki napja után felerősödnek a hangok, ugyanis Nick Heidfeld hatalmas fölénnyel bizonyult a legjobbnak. A német versenyző legjobb körideje több mint 7 tizeddel múlta alul a kétszeres világbajnok Fernando Alonso csúcseredményét. A harmadik helyn záró Jenson Button pedig közel 1,4 mp-cel volt lassabb.

Érdekesség, hogy a BMW tagjai a napokban a megbízhatóság némi hiányára panaszkodtak, ehhez képest Heidfeld pénteken 103, míg csapattársa, az ötödik helyezett Robert Kubica 100 kört tett meg.

Csütörtökön még a Ferrari uralta a szahíri tesztet, de a második nap már kevésbé volt sikeres a két pilóta számára. Kimi Räikkönen a hatodik, míg Felipe Massa a nyolcadik helyen zárt. A beszámolók szerint a „hosszú távú kifutások” alkalmával azonban a finn klasszis tempója volt a legjobb a mezőnyben, vagyis vészharangokat egyáltalán nem kell kongatnia a maranellói csapat tagjainak és szurkolóinak.

A McLaren-Mercedes két versenyzője, Alonso és az újonc Lewis Hamilton szintén hosszú távú, sok körös tesztprogramot teljesített, már a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjra tervezett beállításokat próbálgatva.

A csapatok a délelőtti időszakban voltak jobbak, Heidfeld a hűvösebb időben érte el legjobb köridejét. Délutánra jelentősen emelkedett a hőmérséklet.

A Ferrarihoz kapcsolódó hír, hogy az eddig a futamokon és a teszteken technikai menedzserként tevékenykedő Nigel Stepney új feladatkörbe került, így már nem lesz tagja a versenyeken dolgozó csapatnak. A szakember fejlesztési személyzeti vezetőként folytatja, s közvetlen főnöke a versenystratégia kidolgozásáért és a műszaki gárda futamokon való irányításáért felelős Luca Baldisseri lesz.

Stepney eddigi feladatait David Llyod veszi át, míg a teszteléseken érintett műszaki gárdát Luigi Mazzola vezeti majd.

Nigel Stepney nemrég kijelentette: nem elégedett a Ferrari korábbi strukturális változásaival, ezért erre a szezonra szabadságot venne ki.

A szakember 1992 óta tevékenykedik a maranellói istállónál, előtte a Benettont segítette. Nagy szerepet játszott a Michael Schumacher, Jean Todt és Ross Brawn fémjelezte ferraris aranykorszaknak.

BAHREINI FORMULA 1-ES TESZT, 2. NAP

1. N. Heidfeld német, BMW-Sauber 1:30.469 p 103 megtett kör
2. F. Alonso spanyol, McLaren-Mercedes 1:31.225 64
3. J. Button brit, Honda 1:31.807 107
4. L. Hamilton brit, McLaren-Mercedes 1:31.934 87
5. R. Kubica lengyel, BMW-Sauber 1:32.220 100
6. K. Räikkönen finn, Ferrari 1:32.240 67
7. N. Piquet brazil, Renault 1:32.539 82
8. F. Massa brazil, Ferrari 1:32.584 68
9. R. Barrichello brazil, Honda 1:32.614 63
10. H. Kovalainen finn, Renault 1:32.973 67
11. M. Webber ausztrál, Red Bull-Renault 1:33.139 65
12. J. Trulli olasz, Toyota 1:33.155 90
13. A. Davidson brit, Super Aguri-Honda 1:33.248 108
14. D. Coulthard brit, Red Bull-Renault 1:33.930 42
15. V. Liuzzi olasz, Toro Rosso-Ferrari 1:34.187 24
16. R. Schumacher német, Toyota 1:34.464 50
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik