Alonso semmibe vette az újságírókat Jerezben

Vágólapra másolva!
2007.02.08. 18:35
Nick Heidfeld volt a leggyorsabb pilóta a pályán a Formula–1-es csapatok jerezi tesztjének utolsó napján, csütörtökön. A délnyugat-spanyolországi helyszínen eső volt, és úgy tűnt, hogy a BMW-Sauber remekül alkalmazkodik a nedves körülményekhez. Kimi Räikkönen (Ferrari) a 4. helyen zárta a napot, míg Fernando Alonso (McLaren) egyszerűen megszökött délelőtt, felbőszítve az újságírókat.
Fernando Alonso: ?Hasta luego, periodistas!"
Reuters
Fernando Alonso: ?Hasta luego, periodistas!"
Fernando Alonso: ?Hasta luego, periodistas!"
Reuters
Fernando Alonso: ?Hasta luego, periodistas!"

Szavazás

Ön szerint ki lesz a világbajnok 2007-ben?

Írja be az itt látható számot!
Nem a nagy csapatokról és nem a sztárpilótákról szólt a jerezi teszt utolsó napja, miután a kevésbé jegyzett pilóták rendre gyorsabbak voltak az igazi nagymenőknél.

Kimi Räikkönen, a Ferrari újonnan szerződtetett finn versenyzője Nick Heidfeldtől (BMW), Alex Wurztól (Williams-Toyota) és Timo Glocktól (BMW) is „kikapott”, ami persze egyáltalán nem jelent semmit ilyenkor, csak érdekesség.

A Jégember mögött aztán felsorakozott a szakág élmezőnyének szinte valamennyi képviselője, így Rubens Barrichello (Honda, 5.), Felipe Massa (Ferrari, 7.) és Jarno Trulli (Toyota, 8.), azonban például a címvédő Fernando Alonso kilenc kör után kiszállt McLaren-Mercedeséből, és a betervezett és meghirdetett sajtótájékoztató ellenére beugrott az utcai járművébe, majd faképnél hagyta a teljes médiaarmadát. Udvariatlan gesztus volt, az biztos.

Kimi Räikkönen negyedik lett az utolsó jerezi napon
Reuters
Kimi Räikkönen negyedik lett az utolsó jerezi napon

Ami a McLarent illeti, az MP4-22 a nedves pályán nem tűnt olyan dominánsnak, mint korábban száraz aszfalton, Pedro de la Rosa például 71 körrel a háta mögött is csak a 12. helyen végzett.

Mario Andretti unokája, Michael Andretti fia, Marco 62 kört tett meg a Hondával, és a mért időt autózó pilóták közül utolsó lett. Ugyanakkor figyelembe véve, hogy először ült Formula–1-es autóban, az ideje nem is olyan gyenge eredmény.

FORMULA–1-ES TESZT, JEREZ DE LA FRONTERA

CSÜTÖRTÖKI EREDMÉNYEK (nem hivatalos):
1. Heidfeld BMW-Sauber 1:29.486 35
2. Wurz Williams-Toyota 1:30.051 69
3. Glock BMW-Sauber 1:30.213 27
4. Räikkönen Ferrari 1:30.628 89
5. Barrichello Honda 1:30.684 64
6. Rosberg Williams-Toyota 1:30.684 47
7. Massa Ferrari 1:30.746 44
8. Trulli Toyota 1:30.981 89
9. Montagny Toyota 1:31.027 75
10. Coulthard Red Bull-Renault 1:31.166 65
11. Webber Red Bull-Renault 1:31.405 68
12. de la Rosa McLaren-Mercedes 1:31.479 71
13. Alonso McLaren-Mercedes 1:31.573 9
14. Andretti Honda 1:32.387 62
15. Zonta Renault idő nélkül 2
16. Piquet Renault idő nélkül 3
Legfrissebb hírek

Leclerc a vártnál jobbnak érzi a Ferrarit; Verstappennek már voltak rosszabb péntekjei

F1
2025.05.30. 21:16

Valóban változást hoz a spanyolországi szigorítás? Mire alapozza a Ferrari a reményeit?

F1
2025.05.29. 15:16

„Magas szinten versenyzek” – Alonso nyolc nagydíj után is pont nélkül áll

F1
2025.05.27. 12:17

Norris: A gyermekeim egy napon mindenkinek elmondhatják, hogy nyertem Monacóban

F1
2025.05.26. 19:48

A McLaren kitart az egyenlőség mellett; a Red Bull óvatos – felpörgetik a kötelező kerékcserék a Monacói Nagydíjat?

F1
2025.05.22. 16:11

A McLaren különleges autófestéssel készült a Monacói Nagydíjra – képek

F1
2025.05.22. 11:00

Gyávaság, túlzott egyenlőség, fejlesztések és két új technikai direktíva – Imola fordulópontot jelent a bajnokságban?

F1
2025.05.20. 14:25

„A legbalszerencsésebb versenyző vagyok” – Alonso Imolából is üres kézzel távozott

F1
2025.05.19. 14:28
Ezek is érdekelhetik