Fernando Alonso visszafogottan örül a jó formának

Vágólapra másolva!
2007.02.01. 13:52
Fernando Alonso örül annak, hogy kedden és szerdán is a leggyorsabb volt a Formula-1-es csapatok valenciai tesztelésén, de messzemenő következtetéseket nem akar levonni. A Renault-tól igazolt kétszeres világbajnok szerint a McLaren a vártnál gyorsabban „állt át” a Bridgestone-abroncsokra, ez lehet az egyik magyarázata a spanyolországi eredményeknek.
Reuters
Reuters

„Nagyon boldogok lehetünk, egyelőre minden jól alakul. De akár egy nap alatt is nagyot változhat a helyzet, bennünket is érhetnek bajok, ezért „hűvösen” fogadjuk az eredményeket, s továbbra is keményen dolgozunk” – mondta a wokingi csapat első számú pilótája.

A kétszeres világbajnok kiemelte, hogy kulcsfontosságú feladatot jelent az új gumik tesztelése, hiszen az új szabályok miatt a McLarennek is át kellett állnia a Michelinről a Bridgestone-ra.

„Nagyon nehéz feladatot jelent az új abroncsok megszokása, s vezetése. Minden csapatnak gondot okoz, de úgy tűnik, hogy a McLaren sokkal gyorsabban állt át, mint a többi csapat. Ez a egyértelműen a hasznunkra válhat” – tette hozzá a kétszeres világbajnok.

Fernando Alonso kedden és szerdán is a mezőny előtt járt a valenciai pályán, de elmondása szerint az időeredményeknél is jobban örül az MP4-22 kódjelű idei McLaren megbízhatóságának.

„A korábbi kisebb problémák most nem jelentkeznek, s ez jó jelnek számít. De inkább most legyenek gondok, mint az ausztráliai idénynyitón. A sebesség pedig majd akkor lesz lényeges, ha mindenki versenytempóban köröz a pályán” – zárta mondandóját Spanyolország nemzeti hőse.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik