Briatore: Alonso kérésére engedtünk

Vágólapra másolva!
2006.12.15. 14:01
Címkék
Flavio Briatore csapatfőnök szerint a Renault az eddigi ellenállás után Fernando Alonso személyes kérését teljesítve engedélyezte a pénteki jerezi tesztelést.

„Fernando kért meg arra, hogy gyakorolhasson idén egy napig új csapatával, hogy hozzászokhasson az autóhoz” – mondta a francia istálló olasz vezetője, majd hozzátette: - Döntésünkben közrejátszott, hogy nagyszerű kapcsolatot alakítottunk ki a versenyzővel, s az is fontos volt, hogy elmúlt két évben nagyszerűen dolgozott és csodálatos eredményeket ért csapatunkkal”.

.Fernando Alonsót december 31-ig köti szerződés a Renault-hoz, s a francia csapat sokáig ellenezte a mclarenes „kitérőt”, de végül enyhült a szigor.

„Remek viszonyom van a Renault-val, s szeretném megköszönni Flaviónak és a csapatnak, hogy lehetőséget adtak arra, hogy még az év vége előtt tesztelhessek a McLarennel” – jelentette ki a kétszeres világbajnok.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik