Szülővárosa hősként köszöntötte Alonsót

Vágólapra másolva!
2006.10.29. 12:54
Címkék
Hősként fogadta szülővárosa, Oviedo Fernando Alonsót, a Formula–1 kétszeres világbajnokát. Az angliai Oxfordban élő spanyol versenyző múlt vasárnap nyerte meg a világbajnoki címet a brazíliai Interlagosban, és ma tért vissza Oviedóba.
Fernando Alonsónak most fenékig tejfel az élet
Fernando Alonsónak most fenékig tejfel az élet
Fernando Alonsónak most fenékig tejfel az élet
Fernando Alonsónak most fenékig tejfel az élet

A 25 éves klasszist ezrek várták, a szurkolók a Renault csapat színeibe öltözködtek, és asztúriai – ebben a tartományban van Oviedo – zászlókat lengettek. Érdekesség, hogy Asztúria színe ugyanúgy a kék és a sárga, mint a Renault-é volt az utóbbi években.

"Nyugodtan mondhatom, hogy az egész világon nekem vannak a legjobb szurkolóim, ebben biztos vagyok" – mondta az összesereglett tömegnek Alonso, aki a helyi bazilika előtti tér egyik teraszáról szónokolt.

"A labdarúgásban és más sportágakban vannak ilyen szurkolók, akik énekelnek, és feltétel nélkül odaadják a rajongásukat, de az autósportban az ilyesmi nagyon ritka, ezért én kiváltságosnak érzem magam" – tette hozzá.

Fernando Alonso lett a Formula—1 történetének legfiatalabb kétszeres világbajnoka, miután a Brazil Nagydíjon a második helyen végzett, és 134 ponttal megvédte címét.

Az már az idény előtt eldőlt, hogy Alonso távozik jelenlegi csapatától, a Renault-tól, és a McLaren-Mercedesnél folytatja a pályafutását.

Ha jövőre a wokingi csapat autójával is sikerülne győznie, akkor Juan Manuel Fangio és Michael Schumacher után a harmadik olyan pilóta lehetne, aki három egymást követő évben világbajnoi címet szerez.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik