A Lugano vár a Paksra, ha továbbjut az El-selejtezőben

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2025.06.18. 13:08
null
Fotó: Getty Images
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elkészítette az Európa-liga selejtezője második körének sorsolását. Ez alapján a Paks a svájci Luganóval meccsel, ha kiejti a CFR-t az első körben.

A szerdai sorsoláson az is eldőlt, hogy a Paks a második körben idegenben kezdene és a visszavágót játszaná otthon. Az első mérkőzésre július 24-én, míg a visszavágóra egy héttel később kerülne sor.

A 36 csapatos főtáblára kerüléshez négy selejtezőkörön kellene túljutnia a Paksnak. Ha a kupagyőztes együttes alulmarad az első körben kolozsvári ellenfelével szemben, akkor a Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában folytathatja, ennek sorsolását szintén szerda délután tartják Nyonban.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
1. CSOPORT
FC Lugano (svájci)–PAKSI FC/CFR (romániai)
Sabah FK (azeri)/NK Celje (szlovén)–AEK Larnaca (ciprusi)/Partizan Beograd (szerb)
Levszki Szófia (bolgár)/Hapoel Beer Seva FC (izraeli)–Braga (portugál)
Baník Ostrava (cseh)–Legia Warszawa (lengyel)/Aktobe (kazah)

2. CSOPORT
Anderlecht (belga)–Spartak Trnava (szlovák)/Häcken (svéd)
Sheriff (moldovai)/FC Prishtina (koszovói)–Utrecht (holland)
FC Midtjylland (dán)–Hibernian (skót)
Besiktas (török)–Sahtar Doneck (ukrán)/Ilves (finn)


EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ
AZ 1. FORDULÓ PÁROSÍTÁSAI
1. CSOPORT
Sahtar Doneck (ukrán)–Ilves (finn)
Sheriff (moldovai)–FC Prishtina (koszovói)
Spartak Trnava (szlovák)–Häcken (svéd)
Sabah FK (azeri)–Celje (szlovén)
2. CSOPORT
Legia Warszawa (lengyel)–Aktobe (kazah)
Levszki Szófia (bolgár)–Hapoel Beer Seva (izraeli)
AEK Larnaca (ciprusi)–Partizan Beograd (szerb)
Paksi FC (magyar)–CFR (romániai)
* Az elsőként feltüntetett csapatok játsszák hazai pályán az első mérkőzést

 

Legfrissebb hírek

Terv szerint halad a felépülése, Ádám Martin januárban visszatérhet

Labdarúgó NB I
25 perce

Európa-liga-újonc játékvezető fújja a sípot a Ferencváros salzburgi mérkőzésén

Európa-liga
2 órája

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

A Loki legyőzésével tenne újabb lépést 200. bajnokija felé Kinyik Ákos

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 12:25

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Bárány Donát örül, hogy hasznos házi feladatokat kap

Labdarúgó NB I
2025.10.17. 11:31

Nem lehetnek izraeli szurkolók az Aston Villa elleni El-találkozón

Európa-liga
2025.10.17. 10:54
Ezek is érdekelhetik