Lőrincz Ábel szerint a Ferencváros hatékony letámadással győzheti le a Malmőt

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.11.28. 15:04
Lőrincz Ábel (Fotó: Imago Images)
Lőrincz Ábel, a francia harmadosztályban (Championnat National) érdekelt Valenciennes másodedzője volt a Nemzeti Sportrádió vendége. A 36 éves tréner beszélt új munkájáról, valamint (mivel ezt megelőzően a svéd Hammarby elemzője, majd másodedzője és megbízott mestere volt) a Ferencváros soron következő, Malmö elleni El-meccséről is szót ejtett.

„A Southampton tulajdonosai birtokolják a Valenciennes-t és a Göztepét is. A csoport sportigazgatója Rasmus Ankersen, akinek nagyon fontosak a pontrúgások. Miután a Hammarbynál is én foglalkoztam a pontrúgásokkal, ő felfigyelt rám, s jött egy lehetőség, hogy foglalkozzak csak ezzel, mélyüljek el benne. Úgy gondoltam, hogy ez olyan tudást ad nekem, amit az egész pályafutásom során tudok majd használni” – mondta jelenlegi munkájáról Lőrincz Ábel. A 36 éves szakember számára meglepetés volt, hogy Franciaországban nincs kultúrája a pontrúgásoknak, így sok alapvető dolgot neki kellett megtanítania a játékosoknak.

„Mindent el kell magyarázni, s emiatt nekem is többet kell gondolkodnom a kis részleteken. Svédországban ezeket a játékosok maguktól tudták, itt viszont nagyon pontosnak kell lennem” – mondta Lőrincz, majd szót ejtett a Ferencváros csütörtök esti ellenfeléről, a Malmőről is.

A Malmővel szemben kritika idén, hogy nem változtatott annyit a meccsekhez való hozzáállásán, mint amennyit kellett volna. Svédországban is probléma, hogy sok csapat le tudja őket presszingelni, s emiatt a labdakihozataluk nem annyira erős. Ha viszont el tudnak jutni a támadóharmadba, s ott a középső blokk ellen tudnak felállni és magasan tudják tartani a labdát – az a Malmö igazi ereje. Az európai porondon a csapatok általában le tudták őket presszingelni, s a Malmö eddig nem talált erre megoldást. A Ferencváros elleni meccsnek is ez lesz a kulcsa: ha a Fradi nem hagyja, hogy a Malmö a kapuja előtt tartsa a labdát, hanem letámadja a labdát és távol tartja őket a kapujuktól, akkor jó esélye lehet egy jó eredményre” – vélekedett Lőrincz Ábel.

EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 5. FORDULÓ
21.00: Ferencvárosi TC–Malmö (svéd) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Robbie Keane: Fontos a frissesség

Labdarúgó NB I
2 órája

A Csurgó a Ferencváros ellen szerezte meg a második győzelmét; könnyedén nyert a Veszprém

Kézilabda
21 órája

Magabiztosan győzött a Podravka otthonában a Ferencváros

Kézilabda
22 órája

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
2025.10.24. 23:40

A MÁV-csoport vezérigazgatója szerint az osztrák magánvasút munkatársa hátrahagyta a FTC-szurkolók vonatát

Európa-liga
2025.10.24. 14:15

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
2025.10.24. 14:12

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
2025.10.24. 14:08

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
2025.10.24. 12:04
Ezek is érdekelhetik