„Ange Angyalai” „Fiatalos Spurs” – angol lapszemle a Tottenham FTC elleni sikere után

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.10.04. 07:55
Fiatalos Tottenhamről írnak az angol lapok a Spurs FTC elleni sikere után (Fotó: Szabó Miklós)
Mint ismert, a Ferencváros hazai pályán 2–1-es vereséget szenvedett a Tottenham Hotspurtől a labdarúgó Európa-liga főtáblájának 2. fordulójában. Bár több angol lap is foglalkozott Varga Barnabás les miatt érvénytelenített góljával, a beszámolók elsősorban az egymás után ötödik mérkőzésén eredményes Brennan Johnsonról és a Tottenham kezdőjébe nevezett négy fiatalról szólnak.

BBC

„A fiatalos Spurs győzött a Ferencváros ellen az Európa-ligában” – írta címében az angol közszolgálati média, amely kiemelte, hogy a Tottenham kezdőjében négy tinédzser szerepelt, akik kulcsszerepet játszottak. Megemlítették, hogy Ange Postecoglou hazárdjátéka is bejött, ugyanis hét helyen változtatott a Manchester Unitedet idegenben 3–0-ra legyőző kezdőhöz képest.

Sky Sports 

„Johnson továbbra is kirobbanó formában van és a Spurs megszerezte második győzelmét az Európa-ligában” – fogalmazott a Sky Sports, utalva arra, hogy Brennan Johnson egymás után az ötödik mérkőzésén volt eredményes. A lap megemlítette, hogy a Tottenham azután szerzett vezetést Pape Matar Sarr révén, hogy az FTC gólját les miatt érvénytelenítették.

Daily Mail

„Brennan Johnson megint betalált, a fiatal Spurs másodszor nyert az Európa-liga-idényben” – írta a Daily Mail, amely azzal magyarázta Johnson remek formáját, hogy a labdarúgó néhány héttel ezelőtt felfüggesztette az Instagram-fiókját, azóta pedig szárnyal.

Telegraph

„A Tottenham négy tinédzserrel teljesítette a Ferencváros elleni kellemetlen tesztet” – írta a Telegraph. „Négy tinédzser, három pont, két lőtt gól és egy rendkívül kielégítő nap idegenben Ange Postecoglou számára, aki ezt a budapesti utat választotta, hogy megmutassa legfényesebb tehetségeit” – olvasható a cikkben, amelyben megemlítik, hogy a négy tinédzser kezdőbe nevezése merészebb lépés volt Postecogloutól, mint azt bárki megjósolta volna.

The Athletic

„Élvezetes választás, Moore kitűnő, és hol játszik Gray?” – elemezte az FTC elleni fiatalos Tottenhamet a lap, amely azt emelte ki, hogy a Spurs 55 év után az első angol klub, amely tétmeccsen nyerni tudott Magyarországon. Arról is írtak, hogy Guglielmo Vicario kulcsfontosságú védéseket mutatott be, Varga Barnabás gólját pedig minimális les miatt érvénytelenítették. Kiemelték, hogy a szakadó eső ellenére a szurkolók fergeteges hangulatot teremtettek a Groupama Arénában.

The Times

„A 17 éves Moore ellopta a show-t. Ange Angyalai megmutatták, hogy fényes a Spurs jövője” – így a The Times, amely ugyancsak a londoniak négy tinédzseréről és az ő előlépésükről írt.

The Sun

„A szurkolók dühöngenek a valaha látott legrosszabb lesdöntésen” – fogalmazott címében az angol bulvárlap, utalva Varga Barnabás les miatt érvénytelenített góljára, amivel a zöld-fehérek megszerezhették volna a vezetést. A lap idézte a TNT Sports kommentátorait, akik azt feltételezték, hogy Adama Traoré helyezkedése – aki nem avatkozott játékba – miatt érvénytelenítették a magyar válogatott támadó találatát.

A bulvárlap egy másik cikkben foglalkozott azzal is, hogy a mérkőzést rövid időre felfüggesztették, mert a szurkolók annyi pirotechnikai eszközt használtak, hogy a játékosok alig látták egymást.

A lap a mérkőzésről szóló cikkében azt írta: „A Spurs gyermekei bizonyítottak, Sarr és Johnson gólja pedig tökéletes Európa-liga-kezdést biztosított a Spursnek”.

 

EURÓPA-LIGA
FERENCVÁROS–TOTTENHAM HOTSPUR (angol) 1–2 (0–1) 
Budapest, Groupama Aréna, 20 795 néző. Vezette: Igor Pajac (Ivan Mihalj, Vedran Durak) – horvátok
FERENCVÁROS: Dibusz – Gartenmann (Makreckis, 77.), I. Cissé, Raul Gustavo, Ramírez – Abu Fani (Pesics, 84.), Maiga –  A. Traoré (Kady, 77.), Saldanha (Zachariassen, 60.), Civic (Ben Romdan, 60.) –  Varga B. Vezetőedző: Pascal Jansen 
TOTTENHAM: Vicario – Pedro Porro, C. Romero, A. Gray, B. Davies – P. Sarr (D. Solanke, 81.), Bissouma, Bergvall (Kulusevski, 65.) – M. Moore, Lanksheare (J. Maddison, 66.), T. Werner (B. Johnson, 65.). Vezetőedző: Ange Postecoglou
Gólszerző: Varga B. (90.), ill. P. Sarr (23.), B. Johnson (86.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik