Nagy Zsolt: Jussunk tovább, aztán jöjjön a Fiorentina!

S. Á.S. Á.
Vágólapra másolva!
2024.08.15. 07:38
Nagy Zsolt jó formában és gólveszélyesen futballozik, az Ararat elleni visszavágón is főszereplő lehet (Fotó: Dömötör Csaba)
Nagy Zsolt és Hornyák Zsolt vezetőedző is kettős győzelemmel zárná le az örmény Ararat-Armenia elleni párharcot a labdarúgó Konferencialiga-selejtező harmadik fordulójában. Továbbjutás esetén az utóbbi két Kl-idény döntőse, az olasz Fiorentina következik a rájátszásban.

Kedvező helyzetből várja az örmény Ararat-Armenia elleni Konferencialiga-selejtező visszavágóját a Puskás Akadémia. Hornyák Zsolt vezetőedző együttese az első, jereváni mérkőzésen 1–0-ra nyert, vagyis már a döntetlen is elég a továbbjutásához. A cél persze a százszázalékos eredménysor megőrzése: a felcsútiak az OTP Bank Liga eddigi három fordulójában háromszor győztek, az Újpestet és a Zalaegerszeget 2–1-re, a Nyíregyházát 3–1-re verték meg. Hornyák Zsolt nehéz összecsapásra számít csütörtökön, s reméli, ismét sikerül legyőzni az örményeket.

„Nyerni akarunk – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján az 51 éves szakvezető. – Jól ismerem az ellenfél edzőjét, Vardan Minaszjant, nagyszerű labdarúgók alkotják az Ararat keretét, fejlődik az örmény labdarúgás. Az első találkozó előtt sem becsültük le őket, most sem tesszük, elvégre riválisunk is tovább akar jutni. Nem dőlhetünk hátra. Mindemellett megfelelő taktikával és hozzáállással ezt a mérkőzést is meg tudjuk nyerni.”

A csapathoz hasonlóan Nagy Zsolt is nagyszerű formában van, a 31 éves, 22-szeres válogatott szélső a ZTE ellen győztes gólt szerzett, a Nyíregyházával szemben pedig két gólpasszal vette ki a részét a sikerből. Derűlátó a csütörtöki találkozót megelőzően, és az is motiválja, hogy továbbjutás esetén a Fiorentinával játszik a Puskás Akadémia.

„Kemény mérkőzés vár ránk, de ha úgy játszunk, ahogyan hétvégén a Nyíregyháza ellen, nyerünk és továbbjutunk – mondta Nagy Zsolt. – Kifejezetten motivál, hogy a Fiorentina lehet a következő ellenfél, szeretek ilyen jó csapatok ellen pályára lépni, és megmutatni, mit tudunk. De annyira azért nem gondolkodtunk még ezen, most az a legfontosabb, hogy megnyerjük az Ararat elleni visszavágót és legyünk ott a rájátszásban. Utána majd foglalkozhatunk azzal, ki lesz az ellenfél a következő körben.”

Egyelőre Hornyák Zsolt sem gondol az olaszok elleni csatára, azt viszont elárulta, Nagy Zsolt a Nyíregyháza ellen gólt is lőhetett volna tizenegyesből − csakhogy úgy döntött, inkább Jakub Plsek végezze el a büntetőt, aki tavaly év végén a Fehérvár FC ellen kihagyott egyet, most pedig berúgta. Adódik a kérdés: ha az Ararat ellen tizenegyest kapnak a felcsútiak, rúghatja-e a jó formában lévő Nagy Zsolt?

„Ebben az esetben találunk egy harmadik lövőt – mondta viccesen a Puskás Akadémia vezetőedzője. – Meglátjuk, mi lesz, az biztos, hogy Zsolt nagy értéke a csapatnak, pazar formában van. Ami a Fiorentinát illeti, tudjuk, hogy vele játszhatunk a következő körben, de most csak az Ararat elleni visszavágóval foglalkozunk, minden idegszálunkkal erre a csatára összpontosítunk. Kihívás lenne a Fiorentina ellen játszani, de nem akarok ennyire előreszaladni. Bízom a csapatomban, harcoljuk ki a továbbjutást, utána még beszélhetünk arról, mi lesz az olaszok ellen.”

KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
21.00: Puskás Akadémia FC–Ararat (örmény) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Feröeren, tévén nézi csapata szegedi Kl-meccsét egy Rayo-drukker család

Európa-konferencialiga
4 órája

Borbély Balázs: Úgy kell játszani, hogy a bécsi meccsre is maradjon esély

Európa-konferencialiga
11 órája

„Bécsben még nehezebb lesz, mint Stockholmban” – győri bennfentes a Rapid elleni Kl-párharcról

Európa-konferencialiga
2025.08.19. 16:47

Bolla Bendegúz: Nem a túlélésért utazunk Magyarországra

Európa-konferencialiga
2025.08.19. 06:42

Konferencialiga-selejtező: Szófiában vezet meccset Bognár Tamás és csapata

Európa-konferencialiga
2025.08.18. 21:03

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

Az előző idényben négy BL-meccset vezetett az ETO Rapid elleni meccsének bírója

Európa-konferencialiga
2025.08.17. 12:21

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 08:49
Ezek is érdekelhetik