A Borac vezetőedzője szerint lesznek gólhelyzeteik

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2024.08.21. 20:30
Mladen Zizovic szerint a hatékonyság döntő lehet az FTC ellen (Fotó: Török Attila)
Ömlött a szó Mladen Zizovicból. A Borac Banja Luka vezetőedzője a Ferencváros elleni El-selejtező előtti sajtótájékoztatón elmondta, nagyon készültek a csütörtöki összecsapásra.


„Megtisztelő, hogy a magyar bajnok vendégei lehetünk – fogalmazott. − Ismerjük a zöld-fehéreket, megpróbáltuk feltérképezni őket, nagyon erős csapattal mérkőzünk meg. Kitűnő futballisták alkotják az FTC keretét, mi mégis óriási lelkesedéssel indultunk Budapestre. Az előző mérkőzéseken rengeteg tapasztalatot szereztünk, szerintem lesznek gólszerzési lehetőségeink – döntő lehet a hatékonyság. Igyekeztem úgy felkészíteni a csapatomat, hogy ne legyen nyomás rajtunk, annyit kértem a futballistáktól, élvezzék a miliőt, hogy az Európa-liga-főtáblára jutásért játszhatunk és természetesen mindent megteszünk a lehető legjobb eredmény eléréséért.”

A szakvezető elmondta, megkülönböztetett figyelemmel követi a volt jugoszláv tagköztársaságokból származó játékosokat, tudja, hogy a Ferencváros keretében számos ilyen futballista szerepel, Eldar Civic pedig honfitársuk.

„Hetven óra telt el azok után, hogy kettő-nullára nyertünk az első fordulóban a bosnyák bajnokságban – folytatta a vezetőedző. − Sok pihenő nem volt, de hiszem, hogy készen állunk a következő feladatra.”

A 21 éves David Cavic elmondta: rengeteg tapasztalatot szereztek az albán KF Egnatia, a görög PAOK és a feröeri Klaksvík ellen: „Mindegyik mérkőzés nagy élmény volt nekünk, de nem szeretünk a múltba révedni, a csütörtöki csatára fókuszálunk. Az eddig lejátszott hat nemzetközi összecsapáson egyre jobb teljesítményt nyújtottunk, remélem, ez a folyamat tovább tart, és olyan eredményt érünk el a Ferencváros otthonában, hogy odahaza lesz esélyünk kiharcolni a továbbjutást.”

Továbbjutás, jó bajnoki rajt, szerződéshosszabbítás. Remek hangulatban érkezett Budapestre szerdán a Borac Banja Luka, amely története legnagyobb sikerére készül, azaz fel akar jutni az Európa-liga főtáblájára. A bosnyák csapat a múlt héten hátrányból harcolta ki a továbbjutást a Klaksvík ellen (a feröeri 1–2 után hazai pályán hosszabbításban 3–1), s bár a BL-selejtező miatt az első bajnoki fordulókban halasztott a klub, jól sikerült a késleltetett rajt. A Sloboda  Tuzla ellen Jovo Lukic duplájával 2–0-s győzelemmel hangolt a Ferencváros elleni párharcra, a Sport Centar nevű helyi lapnál a csatár mellett a jobbhátvéd Marko Vukcsevics is bekerült a forduló válogatottjába. Szerdán szerződést hosszabbítottak a kolumbiai Sebastián Herrerával, a belső védő még februárban került a csapathoz, s mert meggyőzte a szakmai stábot, 2025 helyett 2026 nyaráig kapott szerződést.
„Amióta idekerültem, óriásiakat lépett előre az együttes, nagyszerű eredményeket érünk el. Biztos vagyok benne, hogy még az eddigieknél is nagyobb sikerek várnak ránk” – nyilatkozta a klubhonlapnak Sebastián Herrera, aki minden bizonnyal a Ferencváros elleni El-rájátszásra is utalt. Az már biztos, hogy a Banja Luka ott lesz a Konferencialiga főtábláján, ám a játékosok megszólalásaiból egyértelmű, hogy a Ferencváros sem veheti félvállról az összecsapást – hiába kevesebb jóval a becsült piaci értéke (7.4 millió euró, míg a Ferencvárosé 54.7 millió euró) a Borac tovább akar jutni.  
M. D.
Győzelemmel hangolt, bizakodva készül a Banja Luka a Ferencváros ellen 
 

EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ
RÁJÁTSZÁS, 1. MÉRKŐZÉS
21.00: Ferencváros–Borac Banja Luka (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik