Tizenöt éves gyerek debütált a Konferencialigában; négy szöglet utáni fejes gól az El-ben

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.07.12. 09:25
Szaba Harebasvili 15 évesen már nemzetközi kupameccsen szerepelt (Fotó: Georgian Footy)
Két különleges történés miatt is érdemes visszatekinteni az Európa-liga és a Konferencialiga selejtezőinek csütörtöki játéknapjára. A rangosabb sorozatban igazi ritkaság esett meg azzal, hogy a Ruzomberok–Tobol találkozón a hazaiak öt góljából négy szöglet utáni fejesből esett, ráadásul az összes gól védő nevéhez fűződött. A Konferencialigában pedig történelmet írt a Dinamo Tbililszi 15 éves játékosa, Szaba Harebasvili, aki a legfiatalabb játékos lett, aki valaha pályára lépett az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) égisze alatt rendezett valamennyi kupasorozatot figyelembe véve.

Mint arról már írtunk, az Európa-liga selejtezőjének 1. fordulójában csütörtökön a szlovák Ruzomberok (Rózsahegy) a kazah Tobollal találkozott, és 5–2-re győzött. Ebben nincs igazán semmi meglepetés, azonban az már ritkaság, hogy a rózsahegyi együttes öt találata közül négy is szöglet utáni fejesből született – és ha még ez nem lenne elég, mind az öt hazai gól egy-egy hátvéd nevéhez fűződött. Sorrendben Gabriel, Selecky, Maly (kétszer) és Madlenák voltak eredményesek. 

Egy szinttel lentebb, a Konferencialiga-selejtező 1. fordulójában is akadt említésre méltó momentum: például a grúz Dinamo Tbilisziben szereplő Szaba Harebasvili lett a legfiatalabb játékos, aki valaha is pályára lépett egy UEFA által kluboknak szervezett versenysorozatban. A Dinamo balhátvédje 15 évesen és tíz hónaposan állította fel az új rekordot, amelyet ezt megelőzően a Borussia Dortmund támadója, Youssoufa Moukoko tartott 16 évesen és 18 naposan. 

Ezen a ponton érdemes megjegyezni, hogy Magyarországon ez tilos lenne, hiszen nálunk 16. életévét be nem töltő játékos nem szerepelhet a felnőttek között.

 

 

Legfrissebb hírek

Baráth Péterrel a soraiban győzött a Raków a Konferencialigában, Kovacevic mesterhármast szerzett Celjében

Európa-konferencialiga
1 órája

Konferencialiga: Bolláék sima vereséggel kezdtek Poznanban

Európa-konferencialiga
3 órája

A csehek szerint tíz emberrel jobb volt a Ferencváros, mint tizeneggyel – lapszemle

Európa-liga
2025.09.26. 08:17

Büntetést kapott az „UEFA Mafia” feliratú molinó miatt a Crystal Palace

Európa-konferencialiga
2025.09.19. 11:47

Sajtóérdektelenség – Mohai Dominik publicisztikája

Európa-konferencialiga
2025.09.16. 23:39

KONFERENCIALIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-konferencialiga
2025.09.04. 12:53

Tóth Rajmund: Az idő múlásával enyhül majd a bosszúság

Európa-konferencialiga
2025.08.30. 09:17

Francia és finn ellenfelet is kapott a Palace, „szabad az út” a Rayo előtt a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.08.29. 14:32
Ezek is érdekelhetik