Ajax: negatív rekordot döntött az amszterdami csapat

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2023.11.10. 16:25
null
Munkában a mester (Fotó: AFP)
Nem megy mostanában az Ajaxnak: a holland csapat remek áron adott el több tehetséges játékost is, de többnyire rosszul fektették be az értük kapott pénzt. Ezt jelzi, hogy a bajnokságban a 11. helyen áll, a nemzetközi kupában pedig negatív rekordot döntött.

 

A Brighton elleni 0–2-es végeredmény ugyanis azt jelenti, hogy sorozatban a hatodik hazai nemzetközi kupamérkőzésén sem tudott nyerni az Ajax. De legalább a bajnokságban jól szerepel az új edző, a játékosként Ajax-legenda John van't Schip, legyőzték a Heerenveent és a Volendamot is.

A Brighton ellen azonban nem ment nekik, pedig visszatértek a régi útra: 2015 óta nem volt olyan fiatal az amszterdamiak kezdője, mint az angolok ellen (22 év és 98 nap).

Van't Schip optimista a jövőt illetően, és pozitívan értékelte fiatal csapata teljesítményét: „Erre fogunk építeni. Ha figyelembe vesszük ennek a csapatnak az átlagéletkorát, akkor nagyon jól teljesítettünk. Most az a fontos, hogy egyben tartsuk a csapatot, és fejlődjünk minden lehetséges területen.”

Még továbbjuthatnak az El-ben is, de mindenképpen győzniük kell az utolsó két fordulóban, az edző szerint ehhez jobban kell sáfárkodniuk a helyzeteikkel – és főleg erőnlétileg sokat kell javulniuk, mert ezen a területen a Brighton a második félidőben látványosan föléjük nőtt.

Forrás: Sofascore
Forrás: Sofascore

 

 

Legfrissebb hírek

Zalazar duplájával rendezte le a Braga a CFR-t; történelmet írt a finn bajnokcsapat

Európa-liga
2025.08.14. 23:00

Az El-kizárás után közleményt adott ki a Crystal Palace

Angol labdarúgás
2025.08.12. 15:24

Döntött a CAS: nem indulhat az Európa-ligában a Crystal Palace!

Angol labdarúgás
2025.08.11. 12:47

Pánik Bukarestben: a drámai fordítás után mentőt hívtak az edzőhöz

Európa-liga
2025.08.08. 14:39

Otthon kapott ki a CFR az El-selejtező harmadik körében; gól nélkül maradtak a görög csapatok

Európa-liga
2025.08.07. 22:30

El-selejtező: idegenben szerzett előnyt a KuPS és a Shelbourne

Európa-liga
2025.08.06. 22:50

El-selejtező: hajrágóllal nyert Máltán a Maccabi Tel-Aviv

Európa-liga
2025.08.05. 21:00

Az El-rájátszásban is a Qarabag vagy a Shkëndija vár a Ferencvárosra, ha nem jut tovább a BL-ben

Európa-liga
2025.08.04. 13:17
Ezek is érdekelhetik