Videó: Mourinho aranyos sztorit mesélt a fiatal játékosról, közben magát is dicsérte

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.10.06. 16:35
Mint ismert, a Roma 4–0-ra legyőzte a svájci Servette-et a labdarúgó Európa-liga 2. fordulójában, a G-csoportban. Igencsak jó hangulatban adott interjút José Mourinho a győzelem után, még Francesco D'Alessiót is odahívta magához, hogy elmeséljen róla egy történetet.

A fővárosiak vezetőedzője aranyos sztorit mesélt a 19 éves futballistáról, aki a Servette elleni Európa-liga-mérkőzésen mutatkozott be a Roma felnőttcsapatában – hozzá kell tenni, még mindig José Mourinhóról van szó, szóval a történet főszereplője és jótevője természetesen maga a portugál szakember.

„Még nyár volt, a gyerekek már az iskolára készültek. Éppen Trigoria mellett edzettünk, a fiatalok pedig kiabáltak, hogy be akarnak jönni és nézni szeretnék az edzést. D'Alessio akkor elmondta, hogy hétévesen ő is be akart jutni, de egyetlen edző sem nyitott neki ajtót.

Örültem a gyerekeknek, én kinyitottam nekik a kaput. Nézzék meg, D'Alessio is már a Roma játékosaként léphet pályára a Stadio Olimpicóban ötvenezer-hatvanezer ember előtt. Ennyi, nem szeretnék többet mondani, inkább beszéljen ő!” – nyilatkozta mosolyogva José Mourinho.

 


 

G-CSOPORT
AS Roma (olasz)–Servette (svájci) 4–0 (R. Lukaku 22., Belotti 46., 59., Lo. Pellegrini 52.)
Slavia Praha (cseh)–Sheriff Tiraspol (moldovai) 6–0 (Chytil 4., 71., Ogbu 7., Garananga 39. – öngól, Schranz 47., Doudera 58.)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Slavia Praha 2 2 8–0 +8 6
2. Roma 2 2 6–1 +5 6
3. Servette 2 2 0–6 –6 0
4. Sheriff 2 2 1–8 –7 0

 

Legfrissebb hírek

Videó: hajmeresztő hibákkal temette el csapatát a svájci kapus

Minden más foci
8 órája

A Fenerbahce elnöke szerint Mourinho a világ legunalmasabb embere

Minden más foci
2025.07.27. 19:59

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Három magyar játékvezető is meccset kapott a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.07.19. 13:33

A három magyart foglalkoztató Melsungennel is összecsap a Ferencváros az Európa-ligában

Kézilabda
2025.07.18. 11:40

Bognár György: A jobbik csapat jutott tovább. A tanulság? Be kell rúgni a tizenegyest!

Európa-liga
2025.07.17. 22:34

Fica lába elsült, Munteanu kötényt adott a kapusnak, Muhar fejelt – videón a CFR–Paks meccs góljai

Európa-liga
2025.07.17. 21:50

Ilyet sem látni mindennap, Vécsei Bálint kétszer sem tudta belőni a tizenegyest a CFR ellen – videó

Európa-liga
2025.07.17. 21:39
Ezek is érdekelhetik