Ekl: Ha lett volna egy kis szerencsénk, nyerhettünk volna – Botka Endre

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.10.26. 23:17
null
Botka Endre folytatta volna még a mérkőzést (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Ferencváros gól nélküli döntetlent játszott a belga Genk otthonában a labdarúgó Európa-konferencialiga csoportkörének 3. fordulójában. A meccset követően Botka Endre és Dibusz Dénes értékelt az M4 Sport kamerái előtt.   


„Úgy éreztem, amikor lejöttem, hogy bőven van még bennem energia, tudtam volna kezelni, hogy van egy sárga lapom, de ez most így alakult. Sajnáltam, hogy nem bírtam folytatni a Paintsil elleni kemény párharcot. Nagyon kedvelem őt, szoktunk még beszélni”
– kezdte az értékelést Botka Endre.

„Meg tudtuk akadályozni a Genk támadásait, s ha van egy kis szerencsénk, nyerhettünk is volna…” – tette hozzá a Fradi védője.

Dibusz Dénes is pozitívan értékelt: „Egy teljesen korrekt eredményt értünk el, nem lehetünk elégedetlenek. Ma egy kicsit kevésbé intenzív játékot játszottunk, kevésbé támadtunk le, hogy jobban bírjuk a végét, ez sikerült is. Nem fogytunk el, mint a Fiorentina otthonában, lehetőségeink is voltak. Még szebb eredmény is lehetett volna ebből, de stabil volt a játékunk.”

Sőt, megszólalt a Ferencváros korábbi támadója, a Genk játékosa, Joseph Paintsil is: „Nem az lett a vége, amit vártunk, de nem rossz eredmény ez sem. Tisztességes, igazságos döntetlen volt ez, kiegyenlített meccs volt. Volt egy kapufám, így alakult, gólt szerettem volna lőni. A magyar szurkolóknak üzenem, hogy értékelem őket, köszönök nekik mindent.”

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
F-CSOPORT
Genk (belga)–Ferencváros 0–0
Genk, Cegeka Arena, 10 000 néző. Vezette: Sztavrev (északmacedón)
GENK: Vandevoordt – Daniel Munoz, McKenzie, Cuesta, Arteaga – Paintsil (Ait el-Hadzs, 89.), M. A. Galarza, Heynen, el-Hannusz – Baah (Sor, 75.), A. Zeqiri (Arokodare, 75.). Vezetőedző: Wouter Vrancken
FTC: Dibusz – Botka (Ben Romdhane, a szünetben), S. Mmaee, I. Cissé (Abena, a szünetben), C. Ramírez (Pászka, 82.) – Abu Fani, Sigér – Makreckis, Zachariassen (K. Owusu, 65.), Marquinhos – Pesics (Lisztes, 73.). Vezetőedző: Dejan Sztankovics
Kiállítva: Arokodare (90+3.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Fiorentina 3 1 2 10– 4 +6 5
2. FERENCVÁROS 3 1 2 5– 3 +2 5
3. Genk 3 1 2 4– 2 +2 5
4. Csukaricski 3 3 1–11 –10 0
Legfrissebb hírek

A honi átlag szintjén – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 23:30

„Győzelmet érdemeltünk volna” – Robbie Keane a Puskás Akadémia elleni döntetlen után

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 22:30

Dibusz Dénes: Nem tagadom, olykor ideges voltam

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 22:23

Jön a telt házas Ferencváros–Puskás AFC aranyrangadó; már vasárnap eldőlhet a KTE kiesése

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 10:21

Pécsi Ármin: Legyen minél kevesebb helyzete a Fradinak!

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 08:16

Kikapott az elődöntőben, a bronzért játszhat az FTC a női vízilabda BL-ben

Vízilabda
2025.05.02. 20:27

Ben Romdan nyáron távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 18:23

Elképesztő előnyben az FTC az NB I-ben, még ha ez a pontokon nem is látszik meg

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 11:52
Ezek is érdekelhetik