Zsemberi János a TSC El-kalandjáról: Igyekszünk minél mélyebb nyomot hagyni

TŐKE JÁNOSTŐKE JÁNOS
Vágólapra másolva!
2023.09.20. 07:07
null
Gólokban gazdag mérkőzéssel, hat hármas győzelemmel hangolt az Európa-liga-meccsre a Topolyai SC (Fotó: TSC)
A szerb Szuperligában az előző idényben ezüstérmes, jelenleg a tabella első helyén álló Topolyai SC az Európa-konferencialiga-címvédő West Ham United otthonában lép pályára csütörtök este az Európa-ligában.

LEHETETT VOLNA KÖNNYEBB?

Bizonyára igen − így reagált Zsemberi János, a Topolyai Sport Club elnöke, amikor kiderült, hogy az Európa-liga csoportkörében a TSC az Európa-konferencialiga-címvédő West Ham Uniteddel, a belgrádi Csukaricskit 6–1-es összesítéssel búcsúztató görög Olympiakosszal, valamint a német élvonalbeli Freiburggal került egy csoportba. Az elöljáró azt szerette volna, ha az első fordulóban a West ham United érkezik Topolyára, helyette azonban a TSC utazik Londonba, ahol bemutatkozik az európai kupaporond csoportkörében.

„Az út elején járunk, s igyekszünk minél mélyebb nyomot hagyni erről az időszakról – mondta lapunknak Zsemberi János, majd amikor az ellenfelek és az erőviszonyok kerültek szóba, mosolyogva annyit felelt: − Nem az a legény, aki adja, hanem aki állja…”

A TSC kilencgólos meccsel hangolt a West Ham elleni találkozóra, szombaton saját közönsége előtt 6–3-ra legyőzte a szerb Szuperliga újoncát, a pancsovai Zseleznicsart. A három kapott gól intő jel a londoni mérkőzés előtt, különösen annak fényében, hogy az előző öt fordulóban az ellenfelek egyszer sem találtak be a csapat kapujába. A sorozatban hatodik győzelemnek köszönhetően, valamint annak, hogy a Ferencváros csütörtöki ellenfele, a Csukaricski megverte a Crvena zvezdát, a TSC négypontos előnyre tett szert a harmadik helyen álló piros-fehérekkel szemben, míg a második helyen álló Partizan három ponttal szerzett kevesebbet, igaz, a fekete-fehérek egy meccsel kevesebbet játszottak. A West Ham a hétvégi Premier League-fordulóban a szünetben 1–0-ra vezetett a PL-ben és a BL-ben is címvédő Manchester City ellen, amely aztán a második félidőben három gólt szerezve fordított.

 

Zsemberi János, a Topolyai SC elnöke
Zsemberi János, a Topolyai SC elnöke

 

A Topolyai SC az előző bajnoki idényben megszerezett második helyének köszönhetően a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában kapcsolódott be, s a Bragától elszenvedett kettős vereség után az Európa-liga csoportkörében folytathatja nemzetközi szereplését.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy a szerbiai együttesek előző öt évben nyújtott teljesítménye eredményezte, hogy a szerb bajnokság második helyezettje a BL selejtezőjében indulhatott. Megtisztelő nekünk az Európa-liga csoportköre, az a feladatunk, hogy minden mérkőzésen tudásunk legjavát nyújtva megpróbáljunk minél több pontot szerezni” – mondta az elutazás előtt Zsarko Lazetics vezetőedző.

Goran Antonics, a TSC csapatkapitánya szerint ez pályafutása csúcsa, mert mint mondta, minden játékos álma, hogy bemutatkozzon valamelyik európai kupasorozat csoportkörében.

„Készen állunk, hogy méltó módon képviseljük a topolyai klubot. Ha ránézünk a többi csoportra, nyugodtan kijelenthetjük, a miénk az egyik legerősebb. Nem tűzzük ki előre a fehér zászlót, mindent megteszünk, hogy pontokat szerezzünk” – válaszolta Goran Antonics a Szportszki zsurnalnak.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ
A-CSOPORT

21.00: West Ham United (angol)–Topolyai SC (szerb) – élőben az NSO-n!
21.00: Olympiakosz (görög)–Freiburg (német)
B-CSOPORT
21.00: Ajax (holland)–Olympique Marseille (francia) (Tv: RTL3)
21.00: Brighton & Hove Albion (angol)–AEK Athén (görög)
C-CSOPORT
21.00: Sparta Praha (cseh)–Arisz Limassol (ciprusi)
21.00:Rangers (skót)–Real Betis (spanyol)
D-CSOPORT

21.00: Atalanta (olasz)–Raków Czestochowa (lengyel)
21.00: Sturm Graz (osztrák)–Sporting CP (portugál)
E-CSOPORT

18.45: Union Saint-Gilloise (belga)–Toulouse (francia)
18.45: Linzer ASK (osztrák)–Liverpool (angol) (Tv: RTL3) – élőben az NSO-n!
F-CSOPORT
18.45: Rennes (francia)–Maccabi Haifa (izraeli)
18.45: Panathinaikosz (görög)–Villarreal (spanyol)
G-CSOPORT
18.45: Servette (svájci)–Slavia Praha (cseh)
18.45: Sheriff Tiraspol (moldovai)–Roma (olasz)
H-CSOPORT
18.45:Bayer Leverkusen (német)–Häcken (svéd)
18.45: Qarabag (azeri)–Molde (norvég)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik