El: Szoboszlait a cserék közé nevezheti a Liverpool Linzben

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2023.09.20. 09:37
null
Szoboszlai Dominikot a cserék közé nevezhetik Linzben (Fotó: Getty Images)
A LASK elleni Európa-liga-csoportmérkőzésére készülő Liverpoolt irányító Jürgen Klopp felforgathatja csapatát, a pihentetés jegyében több alapember pályára lépésére is a második félidőben van nagyobb esély.

 

Új terep és új kihívás vár a Liverpoolra, csütörtökön ugyanis kezdetét veszi Európa-liga-csoportkörös szereplése. Az E jelzésű négyesbe sorolt gárda a LASK, a Royale Union és a Toulouse csapatát megelőzve szeretne a legjobb tizenhat közé jutni, az első erőpróba Linzben vár rá. Az osztrák élvonal előző évadának bronzérmese a legutóbbi hét tétmérkőzésén veretlen maradt, a hétvégén idegenben 3–1-re győzte le a Klagenfurtot, a februárban átadott új stadionja, a Raiffeisen Arena pedig oroszlánbarlangnak számít, ott tizenkettőből kilenc tétmeccsét megnyerte, csak a Salzburg távozott győztesen a nemzetközi mérkőzéseken 17 117 néző befogadására alkalmas, 65 millió euróból épített létesítményéből. Jó forma ide, megsüvegelendő hazai mérleg oda, a találkozó toronymagas esélyese a szintén kiválóan teljesítő és lényegesen erősebb bajnokságban viaskodó Liverpool – még akkor is, ha Jürgen Klopp menedzser vélhetően felforgatja alapcsapatát, és olyanoknak ad lehetőséget, akiknek az idény során eddig epizódszerep jutott.

A Liverpool Echo úgy kalkulál, hogy Caoimhín Kelleher veheti át Alisson helyét a kapuban, a saját nevelésű ír sportember harmadik nemzetközi meccsén védhet. Eljöhet a Bournemouth elleni bajnokin időhúzó csereként bevetett Kosztasz Cimikasz ideje, a görög bal oldali szárnyvédő Andrew Robertsont helyettesítheti, Joe Gomez pedig a jobbhátvéd posztján szerepelhet a sérült Trent Alexander-Arnold hiányában. A német szakember örülhet, hogy három hét után ismét számíthat Virgil van Dijkre, a holland belső védő kezdőként gyűjtheti a játékperceket. Joël Matip a rotálás áldozata lehet, míg a húszéves Jarell Quansah a nyertese, ismét a védelem tengelyében bizonyíthat azután, hogy a múlt hétvégén biztatóan teljesített pályafutása első kezdőként játszott meccsén a Wolverhampton otthonában. Harvey Elliott többször is kiválóan szállt be a Liverpoolba, így alighanem az első perctől a pályán lesz Linzben – kérdés azonban, hogy a középpályán vagy a szélen, Mohamed Szalah helyén, ám ha tippelni kellene, az egyiptomi klasszisnak helyet szorítanak, hiszen amióta a Pool alkalmazásában áll, a klub 68 nemzetközi kupameccséből csupán egyet hagyott ki. Bemutatkozhat az együttesben a Bayern Münchentől negyvenmillió euróért szerződtetett Ryan Gravenberch, a hatos szerepkörét pedig a Stutgarttól igazolt Endo Vataru töltheti be. Ebből az következik, hogy Alexis Mac Allistert és Curtis Jonest a pihentetés jegyében a cserék közé nevezhetik – csakúgy, mint Szoboszlai Dominikot.

Szoboszlai Dominik hat meccsen játszott a LASK ellen a Salzburg futballistájaként
Szoboszlai Dominik hat meccsen játszott a LASK ellen a Salzburg futballistájaként

A 22 éves magyar középpályás a „vörösök” idénybeli összes bajnokiját végigjátszotta, így nem lenne meglepő, ha túlterhelését elkerülendő Linzben csak a második félidőben kapna szerepet. Pedig az eddigi játékát látva kirobbanó erőállapotnak örvend, ennek is tulajdonítható, hogy a Wolverhampton ellen az első félidőben akkorát sprintelt visszafelé, hogy közel járt ahhoz, hogy megdöntse a ligarekordot: 36.76 kilométer/órás sebességet mértek nála, amivel Simon Brundish kutató szerint Kyle Walker (37.31) mögött a Premier League történetének második leggyorsabb játékosa lett. Érdekes lenne látni, az utóbbi évek fejlődése után miként tér vissza korábbi sikerei egyik helyszínére, hiszen 2018 januárja és 2021 között az osztrák Salzburg labdarúgójaként hat mérkőzésen lépett pályára a LASK ellen (ötször volt tagja győztes csapatnak, a linziek régi stadionjában tizenegyesgólt lőtt és gólpasszt is adott), ám érthető, ha Jürgen Klopp menedzser inkább a West Ham elleni vasárnapi bajnokin jelölné a kezdőbe.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ
A-CSOPORT

21.00: West Ham United (angol)–Topolyai SC (szerb) – élőben az NSO-n!
21.00: Olympiakosz (görög)–Freiburg (német)
B-CSOPORT
21.00: Ajax (holland)–Olympique Marseille (francia) (Tv: RTL3)
21.00: Brighton & Hove Albion (angol)–AEK Athén (görög)
C-CSOPORT
21.00: Sparta Praha (cseh)–Arisz Limassol (ciprusi)
21.00:Rangers (skót)–Real Betis (spanyol)
D-CSOPORT

21.00: Atalanta (olasz)–Raków Czestochowa (lengyel)
21.00: Sturm Graz (osztrák)–Sporting CP (portugál)
E-CSOPORT

18.45: Union Saint-Gilloise (belga)–Toulouse (francia)
18.45: Linzer ASK (osztrák)–Liverpool (angol) (Tv: RTL3) – élőben az NSO-n!
F-CSOPORT
18.45: Rennes (francia)–Maccabi Haifa (izraeli)
18.45: Panathinaikosz (görög)–Villarreal (spanyol)
G-CSOPORT
18.45: Servette (svájci)–Slavia Praha (cseh)
18.45: Sheriff Tiraspol (moldovai)–Roma (olasz)
H-CSOPORT
18.45:Bayer Leverkusen (német)–Häcken (svéd)
18.45: Qarabag (azeri)–Molde (norvég)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik