Sportrádió: 50-60 ezer szurkoló előtt továbbjuthat a Fradi – Lipcsei

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.03.08. 11:07
null
Nem lesz sétagalopp a Leverkusen ellen csata Lipcsei Péter szerint (Fotó: Földi Imre)
A Sportrádió vendége volt Szeiler József és Lipcsei Péter. A Ferencváros védője és középpályása a Bayer Leverkusen elleni, csütörtökön kezdődő Európa-liga-nyolcaddöntős párharcról beszélt.


„Ha a Fradi a teljes keretével tudna kiállni a Leverkusen ellen, akkor is nehéz dolga lenne
– mondta Szeiler József, a Ferencváros korábbi kapusa. – Pont olyanok sérültek meg – Tokmac, Besic, Pászka – akik egyébként a kezdőcsapatban játszanak. Ha a Leverkusenben mondjuk Moussa Diaby, Wirtz, Frimpong, Tapsoba nem játszana, akkor az teljesen más együttes lenne. Sajnos olyan játékosok hiányoznak a Ferencvárosnál, akiket nem könnyű pótolni”

„Mind a két csapat jó formában van – mondta Lipcsei Péter, az FTC korábbi klasszisa. – A Fradi vezeti az NB I-et, a Leverkusen a Hertha ellen nyert négy-egyre, biztos nagy önbizalommal várja a mérkőzést. A mi dolgunkat nehezíti, hogy meghatározó játékosok hiányoznak, de én bízom benne, hogy van olyan erős a mi keretünk is, hogy helytálljunk. Olyan eredményt kell elérni, hogy legyen esélyünk a visszavágón. Szerettem volna, ha nagyobb sztárcsapat, például a Manchester United, a Roma vagy a Juventus jön. Ebből a szempontból a Leverkusen kellemes ellenfél, de a Bundesliga teljesen más szint, nem lesz sétagalopp. Ha el tudnánk érni a döntetlent, akkor hazai pályán a Puskás Arénában ötven-hatvanezer szurkoló előtt tovább tudna jutni a Fradi.”

A teljes interjút, amelyben szó esik Patrik Schick és Florian Wirtz kulcsszerepéről is, ide kattintva hallgathatja meg.

EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉS

Csütörtök, 18.45: Bayer Leverkusen (német)–Ferencváros (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
5 órája

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
15 órája

A MÁV-csoport vezérigazgatója szerint az osztrák magánvasút munkatársa hátrahagyta a FTC-szurkolók vonatát

Európa-liga
Tegnap, 14:15

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
Tegnap, 14:12

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
Tegnap, 14:08

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
Tegnap, 12:04

„Ezen alaposan el kell gondolkodnunk” – beszólt csatárainak a Roma edzője az újabb El-kudarc után

Európa-liga
Tegnap, 11:37

„Nem tagadtuk meg a belépést” – hárít az osztrák belügy a Fradi-szurkolók ügyében

Európa-liga
Tegnap, 10:50
Ezek is érdekelhetik