Bayer–FTC: Régóta erre a két mérkőzésre készülünk – Botka

Vágólapra másolva!
2023.03.08. 18:07
null
Botka Endre (Fotó: Árvai Károly, archív)
Botka Endre, a Ferencváros labdarúgója a sérülések ellenére sem látja kilátástalannak a csütörtök esti, leverkuseni Európa-liga-nyolcaddöntőt, azért van a keretben minden posztra két hasonló képességű futballista, hogy a hiányzók ellenére se legyen gond az összeállítással.

 

„Semmiféle feszültséget sem éreztem az elmúlt időszakban az öltözőben. Régóta erre a két mérkőzésre készülünk, a bajnoki találkozókon is a fejünkben volt, hogy ilyen meccseken kell helytállnunk. Felkészültünk a Bayer Leverkusenből, játékosai gyorsak, jól cseleznek, de nem gondolom, hogy jobbak, mint akikkel korábban játszottunk ellenfélként.”

A Fradi két évvel ezelőtt 2–1-re kikapott Leverkusenben, a 28 esztendős védő nem lenne elégedett most ezzel az eredménnyel.

„Nem lennék elégedett a kettő eggyel, az odahaza elért egy nullás győzelemmel annál inkább. Örülünk, hogy kétezer Fradi-szurkoló elkísér bennünket, Monacóban is szinte hazai körülmények között játszhattunk, csütörtökön is hallani fogjuk a hangjukat. Két éve találkoztunk már a Bayer Leverkusennel, hogy ők mennyit fejlődtek, nem tudom, mi mindenesetre biztosan erősebbek lettünk a két évvel ezelőttihez képest – különösen támadójátékban. Sokkal céltudatosabbak és kompaktabbak lettünk.”

Gera Zoltán és kétezer szurkoló kíséri el a Ferencvárost
Nem marad Németországban sem támogatás nélkül a magyar bajnok. A csapatot több mint kétezer ferencvárosi szurkoló kíséri el Leverkusenbe. Több százan a Budapestről szerda este fél nyolckor induló különvonattal indultak útnak, a többség pedig autókkal, kisbuszokkal érkezik a német városba. A helyszínen nézi meg a találkozót Gera Zoltán is, aki a Ferencváros különítményével érkezett meg szerdán Leverkusenbe.

EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS – csütörtök

18.45: Bayer Leverkusen (német)–Ferencváros (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
8 órája

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
12 órája

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
13 órája

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
16 órája

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 20:24

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
2025.09.08. 14:44

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2025.09.08. 10:00
Ezek is érdekelhetik