Hazai pálya – Somogyi Zsolt jegyzete

Vágólapra másolva!
2022.12.15. 23:22

Eldőlt, a Puskás Arénában rendezi a Ferencváros az Európa-liga nyolcaddöntőjét. Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke volt szerkesztőségünk vendége, és ekkor jelentette be, hosszas gondolkodás, tárgyalás, egyeztetés után úgy döntöttek, erre a mérkőzésre elköszönnek a Groupama Arénától, és mintegy négy kilométerrel arrébb fogadják ellenfelüket.

Amelyet ugye még nem ismernek, és az ünnepek idején hálás téma a zöld-fehéreknek: az FC Barcelona, a Manchester United, a Juventus, az Ajax, a Roma, az El-t hatszor megnyerő Sevilla vagy Schäfer András csapata, az Union Berlin selejtezőt játszik majd februárban azért, hogy eljuthasson oda, ahol a Fradi már ott van: a tizenhat között.

Mi több, a Barcelona–Manchester United csúcsrangadó miatt az egyik sztárklub biztosan nem juthat el abban a körbe, amelyben a magyar bajnok még játszik. Az elnök leszögezte, tárgyaltak a szurkolók képviselőivel, nem a drukkerek háta mögött döntöttek tehát, és ők is megértették, akkora bevételkülönbség van a két aréna között, ha minden jegyet eladnak, hogy még a bérleti díjjal együtt is megéri a klubnak.

Néhány héttel ezelőtt a Puskás Arénában rendezett futballfórum vendége volt Sztanyisz­lav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője, és már akkor pedzegette, gyönyörű ez az aréna, ráadásul a Paks elleni Magyar Kupa-döntő is szenzációs miliőben zajlott (a Ferencváros 3–0-ra nyert 40 ezer néző előtt), s nemcsak a játékosok, a szurkolók is otthon érezték magukat. Az említett fórum másik vendége a korábbi szövetségi kapitány, Dárdai Pál arról beszélt, hogy már az átadáskor olyan különleges „szentélynek” nevezte az arénát, amelyben nagyon nehéz lesz nyernie a mindenkori ellenfélnek. Amúgy az sem lenne baj, ha – ne így legyen! – az első, idegenbeli mérkőzésen esetleg behozhatatlan hátrányba kerül a Fradi. A szurkolók, ebben biztos vagyok, akkor is megtöltenék a Puskás Arénát, főleg úgy, ha már a sorsolás előtt eladják a jegyeket, és futballünnepet varázsolnának a visszavágóra, csak hogy megköszönjék a csapatnak, hogy a tavasszal is nemzetközi kupameccset játszott. A sorsolás még odébb van, de már várni is jó a tavaszt: csaknem hetvenezer néző előtt, igen, hazai pályán játszik majd a negyeddöntőért a Ferencváros – szenzációs este lesz!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 23:52

Szombat esti kohászat – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
2025.08.16. 23:37

Arany, ezüst, drágakő – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 00:31

Győzelem gombnyomásra – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 23:38

A klubmodell gyümölcse – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 22:55

Apró örömök – Mohai Dominik jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 23:12

A tisztelet jegyében – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 07:25

Pécsi kesztyű – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2025.08.09. 07:13
Ezek is érdekelhetik