El: a Trabzonspor edzőjét meglepte, hogy a Fradi négy pontot szerzett a Monaco ellen

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.11.02. 16:31
null
A török csapat edzője dicsérte a Ferencvárost (Fotó: Török Attila)
Abdullah Avci, a Trabzonspor labdarúgócsapatának vezetőedzője annak ellenére erős Ferencvárosra számít csütörtökön, hogy az FTC vélhetően nélkülözi néhány kulcsjátékosát az Európa-liga utolsó fordulójában.

 

„Már a sorsoláskor látszott, hogy ez egy nagyon kemény csoport, amelyben a Monaco tűnt a legerősebbnek. A Ferencváros azonban négy pontot szerzett a franciákkal szemben, ami komoly meglepetés volt számomra, elsősorban ezzel biztosította be első helyét a négyesben. A rivális legnagyobb erőssége, hogy atletikus játékosok alkotják a keretét” – méltatta az MTI érdeklődésére a csoportgyőztes és ezáltal már nyolcaddöntős magyar csapatot a török a szakember, aki hozzátette, hogy a zöld-fehérek 27-28 azonos képességű futballistával rendelkeznek, így nem lehet arról beszélni, hogy cserejátékosok fognak szerepelni a mérkőzésen.

Abdullah Avci kiemelte, hogy mindenképpen nyerni akarnak, mert győzelemmel biztosan folytathatják szereplésüket a nemzetközi porondon, jobb esetben pedig – a Monaco pontvesztésével – maradnak az Európa-ligában.

„Ehhez rendkívül fontos, hogy ne ragadjon el bennünket a hév, azaz ésszel és türelemmel futballozzunk. Kilencven percünk lesz, ezért nem kell kapkodni” – mondta Avci, aki hangsúlyozta, hogy ha sikerül begyűjteni a három pontot, akkor a csapat mindent megtett az Európa-ligás folytatásért, azaz nem lesz csalódott, ha ennek ellenére az Európa-konferencialigába kerül át a gárda.

A török bajnok egyiptomi támadója, Trézégé kijelentette, hisz abban, hogy a győzelemmel megszerzik a második helyet, és így a második számú kupasorozatban maradhatnak.

„Nem úgy sikerült az idény eleje, ahogy vártam, de érzem a támogatást és a bizalmat, ezért biztos vagyok benne, hogy a klubbal közösen még nagy sikereket érünk el. Hiszek abban, hogy újra bajnokok leszünk, és az Európa-ligában folytathatjuk a szereplésünket” – mondta az Aston Villától nyáron igazolt csatár.

A Trabzonspor–Ferencváros El-csoportmérkőzés csütörtökön magyar idő szerint 18.45-kor a német Harm Osmers sípjelére kezdődik a több mint 40 ezer férőhelyes Senol Günes Sportkomplexumban, amely a város nyugati szélén, a Fekete-tenger partján helyezkedik el.

A mérkőzést a helyszínről Borbola Bence tudósítja.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR, 6. FORDULÓ
H-CSOPORT
CSÜTÖRTÖK
18.45:
Trabzonspor (török)–Ferencváros (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
18.45: Monaco (francia)–Crvena zvezda (szerb)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FERENCVÁROS5311 8–8 010
2. Monaco5212 5–7–2 7
3. Trabzonspor52310–9+1 6
4. Crvena zvezda523 8–7+1 6
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
12 órája

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
19 órája

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 20:24

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
2025.09.08. 14:44

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2025.09.08. 10:00

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54
Ezek is érdekelhetik