El: Méltatlan gólokat kaptunk a Fradi ellen – a Trabzon edzője

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2022.09.08. 23:50
null
Vereséggel távozik a török bajnok Budapestről (Fotó: Szabó Miklós)
A Trabzonspor vezetőedzője, Abdullah Avci a Ferencváros elleni El-vereség után arról beszélt, méltatlan gólokat kaptak, ugyanakkor úgy érzi, megfelelően halad a csapat építésével, és ennek szellemében a napokban szerződést hosszabbított a klubbal.

 

„Nem kezdtük jól a mecset, nem védekeztünk jól. Hozzánk méltatlan gólokat kaptuk.Három-egy után is hittünk abban, hogy meg tudjuk fordítani a mérkőzést, de sajnos nem tudtunk élni a lehetőségeinkkel, és az ellenfelünk képes volt kontrázni is. Ez még csak az Európa-liga eleje, nem az a lényeg hogyan kezdünk, hanem az, hogy hogyan zárunk. Ezzel együtt gratulálok a Ferencvárosnak” – kezdte összegzését Abdullah Avci, aki ezután a hangulattal kapcsolatban és a visszavágóról kapott kérdést.

„Nagyon jó szurkolótábora van a Ferencvárosnak, jól éreztük magunkat ebben a hangulatban. Várjuk a visszavágót, nekünk is remek táborunk van, és remélem, otthon is izgalmas meccset játszunk” – fogalmazott a szakember.

Avcit ezután emlékeztettük, a jelek szerint nincs szerencséje a magyarországi meccsekkel, ugyanis korábban a török válogatott szövetségi kapitányaként is vereséget (3–1) szenvedett Budapesten, 2012-ben, vb-selejtezőn.

„Igen, nekem is eszembe jutott az a meccs, és nagy öröm volt látni, amikor elmentünk a Puskás Aréna mellett, hogy egy új stadion épült, mert mi még a régi létesítményben játszottunk anno” – nyilatkozta Avci.

A szakember megerősítette, hogy a napokban három évvel hosszabbított a Trabzonsporral, és a mostani vereség ellenére úgy érzi, megfelelően halad a csapat építésével.

EURÓPA-LIGA, H-CSOPORT
1. FORDULÓ
FERENCVÁROS–TRABZONSPOR (török) 3–2
(3–1)
Budapest, Groupama Aréna, 17 987 néző. Vezette: Maresca (olasz)
Ferencváros: Dibusz – Wingo, S. Mmaee, Knoester, Civic – Vécsei (Laidouni, 76.), Besic (Kovacevic, 89.) – Zachariassen, Nguen (Gojak, 76.), A. Traoré – F. Boli (Botka, 20.). Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
Trabzonspor: Taha Tepe – Stryger Larsen, Bartra, Vitor Hugo (Elmali, a szünetben), Denswil (Djaniny, 72.) – Gbamin (Hamsík, a szünetben) – Ömür (Bozok, 60.), Bakaszetasz, Bardi (Yazici, a szünetben), Trezégé – Maxi Gómez. Vezetőedző: Abdullah Avci
Gólszerző: Nguen (5., 44. – a másodikat 11-esből), Adama Traoré (29.), ill. Maxi Gómez (39.), Bozok (71.)
Kiállítva:
Civic (16.)

Legfrissebb hírek

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
7 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
9 órája

Gól nélküli döntetlent játszott a Paks a Kolozsvárral az Európa-liga-selejtezőn

Európa-liga
9 órája

Tóth Barna lesz a gólfelelős a CFR elleni odavágón – kezdőcsapatok

Európa-liga
12 órája

A Ferencváros Finnországba adta kölcsön a fiatal védőt

Labdarúgó NB I
19 órája

Bevetésre kész a kolozsváriak gólkirálya a Paks ellen

Európa-liga
22 órája

A FTC nyert Lienzben, a DVTK vereséget szenvedett a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 19:15

A CFR több millió euróból, a Paks ingyen igazolható játékosokból építkezik

Európa-liga
2025.07.09. 18:22
Ezek is érdekelhetik