Megvan a 100. magyar Eb-arany; a Köln ellen folytatja a Fehérvár

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2022.08.11. 23:30
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.

VB 2022. Eddig úgy volt, hogy november 21-én rajtol a vb a Hollandia–Szenegál mérkőzéssel, a napokban azonban az a hír érkezett, hogy változtatnak a programon, és egy nappal korábban, 20-án kezdődik a tánc, a házigazda (ahogy ez 2006 óta szokás, korábban a címvédő meccse nyitotta a tornát) Katar és Ecuador közönségcsalogató mérkőzésével, így száz nap van a rajtig. Címlapsztorinkban megnéztük, mi minden változott (sajnos nem az előnyére) a világban azóta, hogy a FIFA 2010-ben Katarnak ítélte oda a rendezés jogát. Németh Krisztián és Garaba Imre eleveníti fel katari emlékeit, és megszólal az egyik leendő önkéntes, Belleli Lajos is, aki amúgy a katari curlingválogatott szövetségi kapitánya.

A magyar női jégkorong-válogatott augusztus 15-én, hétfőn útnak indul, hogy az A-csoportos világbajnokságra készülve megmérkőzzön Németországgal. A hosszú túra előtt sajtónyilvános edzést tartott a válogatott. Ebbe pillantottunk bele, s kikértük Pat Cortina szövetségi kapitány és a játékosok véleményét is. A csapat zsinórban másodszor szerepel az elitben, de a tét most nagyobb, mert ebben az évben már kieső is van a mezőnyben. A magyar együttes a házigazda Dániával, Németországgal, Csehországgal és Svédországgal szerepel egy csoportban, és ahogy Cortina elmondta, az ellenfelek játékereje miatt kulcsszerepe lesz a védekezésnek.

Sportkrém mellékletünk e heti vendége, Fodor Csenge. A Győri Audi ETO kézilabdacsapatának BL-győztes és magyar bajnok kézilabdázója Keszthelyen született. Kiskorában először focizott, de idővel édesanyja szerette volna, ha nemcsak fiúkkal sportol, ezért kerestek egy lányosabb sportágat. Első osztályos lehetett, amikor mamája és az ő egyik barátnője szervezett egy szivacskézilabda-csapatot, amely a Keszthelyi Vörösingesek nevet kapta, s Csengéék lettek az első évfolyam. Később otthon atletizált is, amikor jött egy telefon Kiss Szilárdtól, aki az akkor alakuló Nemzeti Kézilabda Akadémiára, a NEKA-ba hívta.

Legfrissebb hírek

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
14 órája

Csak egyszer volt 0–0 az FTC–Puskás Akadémia; 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

E-újság
Tegnap, 0:24

A magyaros Liverpool meccse nyitja az idényt; A Puskás után az Újpestet is meglepné a Kisvárda

E-újság
2025.08.14. 23:16

Lesz-e a Gyulaiból Gyémánt Liga?; Varga Barnabás: Ilyen meccsről álmodtam

E-újság
2025.08.13. 23:56

Visszatért a csúcsatlétika Budapestre!; Az FTC egy lépésre a BL-álomtól

E-újság
2025.08.12. 23:40

Gyulai Memorial: Világsztárok Budapesten; Molnár Rajmund: Mentális játék a tizenegyesrúgás

E-újság
2025.08.11. 23:39

Szoboszlaival és Kerkezzel a kezdőben kapott ki a Liverpool; Michael Apelgren: Az alapszakasz elveszítése miatt nem lettünk bajnokok

E-újság
2025.08.10. 23:40

Liverpool: az első tétmeccs az első trófeáért; Dajka László: Szórakoztatni csak felszabadultan lehet

E-újság
2025.08.09. 23:45
Ezek is érdekelhetik